Itt ülök "haptákban állva",

s meg is magyarázom a képzavart. A MOSÓGÉP mos, s folyamatosan leveri a biztosítékot, tehát folyamatosan kell visszakapcsolni, s közben semmit nem csinálhat az ember, már árammal.  Üdvözítő. Boldogító. Örömteli. S mikor jönnek a villanyosok? Ki tudja?

Hajnali három óta vagyok fent. Nem tudok visszaaludni. Tehát már öt óra után csiga
írtásba fogtam. Elképzelhetetlen növényekről szedtem le őket. Mire is jó a korai kelés?

S mutatok néhány csodát. Pontosítok, ezek az én csodáim. Ezért is, meg azért is.

 A nagy rejtély, amit egész tavasszal kerestem. Kiderült: szarkaláb.

 A jezsámen, akivel nagyon sokat kellett beszélgetnem, hogy "ember legyen belőle". Az lett, szépen beindult. Hogy mi érte? Ki tudja?

 A bebitorolt. Kedvencem.

 

A lenvirággal.

 

 Érdekes formájú liliom. Ők most indítanak.Már liliomék.

 

Az a kis jelentéktelen sárga a ligetszépe. Idekerült, kétségbeesésemben. Feltalálta magát. Nagy kedvenc, amúgy. Az árnyékliliomok is, virágzás előtt.

A nap kelt, nem tudom a fotó azt a bevilágítást visszaadja-e? Oly szép volt.

Feladtam

az elveimet, vagy inkább az elvárásaimat, a félelmeimet, az óvatosságomat, s még mit?- mióta ketten kertészkedünk: az időjárás meg én. Azelőtt féltettem, óvtam minden ágacskát, stb. Lassan elengedem, megtanultam nem én vagyok a parancsnok, csak örülhetek, ha valamik megmaradnak, nem pusztulnak, nőnek és fejlődnek.

Ma füvet IS nyírtam, átültettem, stb. csak szegény Zsebi maradt játszótárs nélkül. Azt hiszem ma sem/nem kell ringatni.

A fotónak kerthez semmi köze. Árpádházi Szent Erzsébet szobra Esztergomban, nagyon szeretem őt. Szívem sajdult bele, amikor utalvánnyá silányították.

Akkor már ideillesztem a többi fotót is. Nem tudom mi ez, de nem tudom áttölteni a fotókat. Kijelölöm, felét másolja, a többit nem. Tegnap egyesével szedegettem le, aztán elegem lett. 

  

 

 

A nap melege

kicsalja az embert egész napra az udvarra. Délelőtt kiraktuk a fal mellé a lócát is. Hiányzott, néha kiülni, egy-egy kávét, teát meginni, olvasgatni.
 

 Elnéztem  a szomszédaimat, míg én már kettőkor festettem a diófa (romjai) alatt a szegőléceket, ők kivárták a késői délutánt a tevés vevésre. Most száradnak a léceim, s remélem eső sem lesz, mert nem tudnám hova menekíteni őket. Délután volt szemerkélő eső, mennydörgés látványos kutyaelbújással, ami mindig vihart jelez. Jelzett, aztán kijött közénk, mert elvonult vagy ide sem ért a vihar.

Nagy munkálatokkal  vár minket  a kert nap, mint nap. Ki-ki megtalálja ami neki fekszik.  Csak részletekben tudunk haladni, de már össze kellene kapnunk a faház környékét, mert a filagória anyaga megvan, a növény mellé szintén, csak az elképzelt hely tele van fatönkökkel, kövekkel, stb.

A kis "sarokbástyára" kaparás elleni kerítés került. Eddig ide növényre nem is gondoltunk, az elmúlt idők  kikapart növényeire emlékezve. Pedig egérék vígan jönnek-mennek, közben a két vadász lesi őket.Zsebi és Cirnyó. Ki ki a maga módján. Most már csapda is került.  (Amúgy a faházi rendcsinálás is listán van.)

A múltkori fagy tarolt a kertben, és a faluban, és a környéken. Nem vigasztal. A diófák elfagytak,

 

 kedvenc szömörcém, illatcserje a virágzása kezdetén. S ami még az epernél, a gyümölcsfáknál, a nagyon fiataloknál történt, mert idén már virágoztak, egyúttal el is köszöntek. Tudom, az élet rendje az örömök és veszteségek, akkor is elszomorít, de nagyon. S még finom voltam. S azt hiszem a -13 fokot is áttelő japán kaméliát is elkapta, haldoklik.

A tuják tetejének levágása is elmaradt, úgy tűnik. Nem értem, ha valaki valamit megígér, s ha nem megy miért nem mondja ezt meg. Az ember csak várja, várja, felhívja, valami munkát bevállalt. Viszont a madarak azt hiszem nem bánják, beköltöztek. Ott fészkelnek, féltettem is őket. A szerencse melléjük állt.

Én meg kínlódom. Kínlódom a műtét utáni diétával, ami más mint a műtét előtti. Néha annyira kívánok ételeket, majd belepusztulok. Van, amit megeszek, van amit az ízéért megkóstolok, van amit egyszerűen nem merek. Fáj a hátam, tehát nem teszik valami az epémnek. Tanulom még, mi a jó, s mik a tilosak. Mások, mint a műtét előtt, hogy nehogy egyszerű legyen az élet. Fizikailag jól bírom magam, néha este be sem veszem az alapgyógyszert. Ez jó! Mióta nem dolgozom, s lementek a festések nyugodtabb az életem. (Viszont még a szobák hátra vannak, csak rászánni kellene magunkat. Vagy idő nem volt még rá?)

 S ha már nem növényezek , nem tervezek utat vár kedvenc Murakamim, az utolsó általam még nem olvasott könyvével.

A háromkötetes sorozat utolsó könyvénél járok. Hónapokig kerülgettem, nem mertem belekezdeni, s mikor végül a kezembe vettem, mint minden könyve egyszerűen beszippantott. Szürreális, kétségtelen. A cím áthallása miatt féltem tőle. Mit kezdek három kötetben egy ilyen világgal? Hát más világ, egészen más. Sok kérdést felvet, nagyon jól szövi a cselekményt, több síkon mozgatja, s a szokásos stílusában ír, ami engem egyszerűen mindig magával ragad. S akkor még nem szóltam a zenéről. Őt jutub mellett érdemes olvasni, vagy hatalmas zenei gyűjteménnyel. S hallgatni közben, hallgatni odafigyelve, hallgatni a háttérből. (S látom a jutubon más is így tesz, sokszor utalnak is a kommenteknél a könyveire.)

Akkor most elköszönök, s megyek olvasni. Ezt meg csak úgy, az előbbiekhez.

Egyetlenek

Egész nap pakoltunk, no én nem (én már kidőltem), a fiúk. Tegnap volt a nagy költöztetés, bútorostól, de minden kupacolva van, még folyik a festés. Egy ideig...

Hazajöttünk, Zsebinek dobáltam a labdát, a ház körül minden és mindenki hanyagolva van mostanában. No, a macskák azért nem hagyják magukat, kikövetelik az étel és simogatás jussukat.

Nézem a kerteket, úgy látom az idei az egyetlenek éve lesz:

 kikelt egyetlen egynyári mályva

egyetlen saláta  növekszik szépen, túlélve a csigák támadását

egyetlen levendula fele halódik a másik négy szépen megeredt


S nem tudom ki hogy van ezzel, be kell látnom nem vethetek virágmagokat, palántákat kell vennem vagy nevelnem(ez valahogy nekem nem jött be), mert amiket vetettem , mint kikeltek ma még volt növénykezdemény másnapra híre nyoma sincs. Dolgoznak a csigáink.

Ennyit  a kertről, most kezd érni az eper, a borsó még nem is virágzik, nemhogy teremne. Viszont nyílik a rózsa, a macskamenta, a szegfűk. Jut eszembe itt kellene, (hát igen sok mindent kellene) némi átcsoportosítást végeznem, s venni palántákat is. Porcsinrózsa nélkül nem kert, a kert.

A loncok már lassan elvirágzanak, szerettem őket, mind más.

 Kék csatavirág, lassan már ő is elvirágzóban. Mennek a kékek és rózsaszínek, s ahogy elnézem nyílni kezdenek a napfényvirágok és az imádott kokárdák, s igen, a  levendulák is. Az elfagyott zsálya is magához tért. Azért van minek örülni, csak azok a csigák!!!!!!

 Kertészeti ellenőrzés: hova is feküdhetek?

Szép hétvégét mindenkinek!