Van, amikor

az ember a szívét ideteszi, valamit adni szeretne, s ez a valami nem jut el azokhoz, akiknek szánta. Pár napja jártam így.

A mai naphoz: befestettem  a hajam, éreztem azt a vékony határt, hogy mégis bele kell vágjak. Sikerült, bírtam erővel.

Aztán voltak telefonjaim, s választ kaptam  a problémámra, kérdésemre. Két hónapja nem volt megoldható, ma más miatt kerestem fel  a hivatalt, az ügyintézőt. Egyet gondolt, s mondott valamit, aztán megnézte, jól informált. A múltkor ez miért nem jutott eszébe? Más napja volt? A  megoldás miatt lényegtelen, ennyin múlik, egyszer csak eszébe jut valami? Azt hittem én tudtam jól, de az ő hozzáértését nem kérdőjeleztem meg. Végül mégis kiderült az igazság. Ha... nem kezdek nyomozni más ügyben, ha amiatt nem telefonálok, ha nem őt kérdezem meg, ha.... Mert az embernek magának kell nyomoznia a jogai után. Miért kell az embernek magának nyomoznia a jogai után? Miért nem azok teszik meg, ismerik a jogszabályokat akiknek ez a dolguk lenne? Miért?

Régen volt egy gazdasági vezetőnk, hangulatember, néha elviselhetetlen, de naprakész. Visszasírjuk azóta is. S mióta nyugdíjas lett, mindenki tud dolgokat, de nincs kontroll, nincs vasmarok, pedig néha kell, nagyon kell. Ennyi múlik egy emberen. Ennyi? Ennyi! Rengeteg, minden.

Valamikor

egy betegség idején az MGM csatornán egész héten westerneket adtak, néztem. Nem tudom létezik-e még ez  a csatorna? Valamikor, valamiért felírtam magamnak filmeket, nem tudom honnan , s miért éppen ezeket?

A tavasz meséje
A tél meséje
Mindörökké szerelem
és az utolsó

 

Az utolsó volt a western. Tudom, mostanában szépeket illik írni, azt hiszem műfaja ellenére beillik a film a sorba.

Égszakadás, földindulás

Az úgy volt, hogy bekapcsoltam  a mosógépet, s leültem olvasni. Aztán valami mégis kivitt a fürdőbe, ahol és a folyosón, és a wc-ben bokáig állt már a víz. Nem folyt el, mint kiderült. A szerencse volt ez, mert így lapáttal könnyen felmertem. (Azért ez nem volt ilyen könnyű, de feltakarítottam.) Akkor jött a kérdés: most mi legyen? Áldott, volt tulajaink mindig elérhetők és segítőkészek, tehát telefonvezérlésre kapcsoltunk. Padlólefolyó tető fel,  egy pipa levétele, aztán dróttal belepiszkálni. (No, de hol van drót? Végül a sötétben éppen a farakás tetején találtam. Hogy került oda, s hogy maradt ott? kit vezérelt valami titkos szándék, hogy odahelyezze, s ott is felejtse? A sötétben....)

Többszöri piszkálásra sem mozdult a helyzet, mire eszembe jutott  a mindenre használható trisós forró víz. (Nálunk lefolyótisztító nincs. Nincs.) Kétszeri beöntés az összes csapba, s láss csodát elindult a víz lefelé a csatornába. No, persze a drótozás sem volt hanyagolható, vagy inkább a kettő együtt. S a háttérből irányító volt tulaj. (Szívták ők is annak idején, volt városiak, míg betanultak a családi ház titkaiba. Hát, most én szívtam. S most én is beletanultam, legalább egy titokba.) S megtanultam, ill. inkább megjegyeztem az elkövetkezők időkre az odafigyelést, annak módját  a lefolyókra.... (Senki ne kérdezze a panelban mit csinálok, jelentem, az merőben más helyzet.)

Ezek és a fertőtlenítő fel- és lemosás után ágyba zuhantam, arra voltam képes, hogy rádiót hallgassak. Aztán... elkezdődött a levegőt nem kapás, a nehézlégzés, amikor a mellemre ülnek. Gondolom  a kimerültség ráment az izmaimra ( már napok óta volt eme jelenség, ezért is tartottam fontosnak a betegség teljes kifekvését). Gyógyszert bevettem, feküdtem, próbáltam mélyeket lélegezni. Aztán engedett, elaludtam.


S reggelre itt a dilemma: hennáznom kellene a hajamat, DE az kb. félórai kétkezes karfeltartással jár, néha még a harmadik kezemet is használom, ami a tükröt tartja a hátul festéshez. Mi legyen? Bírom-e erővel? A fejem, a hajam szörnyű, lenőtt, lépni kellene. Merjek? Egyezteti buszokat, rendelést, hajfestést, és annak beszárítását, stb. s figyelembe venni betegen, vizes (volt) fejjel  nem egyszerű. Nekem nem egyszerű. Akkor hajrá, lássuk mire is megyünk ma?

A takarító és lefolyótisztító segédmunkások jól megérdemelt reggeli pihenőjüket (és melegedőjüket) töltik.

A könyvet

húsz éve olvastam először.

A barátnőm odaadta az övét a másik barátnőjének, aki hősies küzdelem után búcsúzott el tőle, tőlünk.
A könyv ottmaradt, a férjtől már nem merte visszakérni. Örök nosztalgiával gondolt rá.
Nem értettem miért.

A könyv a polcomon állt, hívogatott, mindig másik került sorra.

Kihoztam magammal a házba. Miért is? Oka lehetett.

Férj elolvasta. Számára egy könyv volt.

Most, hogy betegen beragadtam elolvastam az összes könyvtári könyvet, a sajátjaimra "fanyalodtam". Pl. Kós Károly: Kalotaszegi krónika. S rájön az ember a könyveit nem véletlenül vette meg, az ővék! Jó volt újraolvasni, a nyelve szépségét, a történet tisztaságát, egy másik világban elmerülni.

Aztán szólt a Könyv, hónapok óta készültem rá, most levettem  a polcról, belevágtam.

Húsz év után mennyire másként fogadja az ember, más bölcsességgel, más tapasztalatokkal. Ha az ember egy útra lép nem szabad letérni róla.

Egy pinduri hangulat, a magam módján

 
Tán Piszke írta, hogy mennyi a mennyi? Ennyi! A konnektortól idáig ért el a vezeték....

Még mindig

a betegek táborát gyarapítom, újabb antibiotikumot szedve. Talán, lassacskán napról-napra növekszik az erőnlétem. Kevésbé köhögök, a szemem még mindig gyulladt. erre szokták mondani: jól kikaptam. Mondhatni azt is, annyira kihasznált és kimerült volt a szervezetem, egyszer csak megállt kellett parancsolnia. (Az a három hét, amit annyira vártam a műtét után mégiscsak utat talált magának a "pihenésre". Természetesen ingyen és bérmentve, de akkor is így lett volna. Legfeljebb az időzítés kicsit rosszul sült el.)

Az újabb műtétet sem sikerült tegnap megbeszélnem, sok volt a várakozó, én nem éreztem jól magam. Halasztottam egy héttel. S ha már otthagytam, haza sem mentem (otthon hagyva pl a számítógépes szemüveget, stb.) Olyan magasan lakunk, százszor gondolom meg (főleg gyengén) megmásszam-e? Így dolgok nélkül vagyok, de majd ezen helyzethez alkalmazkodom.

Lehet diót pucolni, olvasni, lassan takarítgatni (mondjuk ezt nagyon módjával, csak ahogy bírom). Viszont vettem két kertész lapot tegnap: Kertbarát magazin és Csodakert. Nem olcsók, az elsőt magyar szerzők jegyzik, a másik német átvétel. Az ilyen botcsinálta és kezdő kertésznek, mint én, minden újdonság új. Mindenből tanulok, merítek ötletet. Aztán már csak erőnlét kellene a megvalósításokhoz.....

Érdekes, ha nem vagyok gép előtt, s főleg éjszaka, annyi bejegyzés felmerül bennem, aztán érkezik a reggel, s az éjszaka manói magukkal viszik az elgondolásaimat. Úgy kell csinálnom, mint az álomnaplókkal, füzet, ceruza ágy mellé, aztán hamar leírni. (Mondjuk, most szemüveg nélkül tán jobb is, ha nem kínlódok  a gépnél, géppel.)

Fények