Olvasok egy régi könyvet: Szász János-Szigetvári János: Népi építészetünk nyomában 1976. Falusi házakról írnak, többnyire Baranyából. Egy ötvennyolcas felmérés után 10 -15 évvel megnézték ismét a házakat, mi maradt, mi pusztult, s ennek ürügyén be is mutatják a típusokat stb. Hatalmas a pusztulás, az átalakítás. Érdemes lenne megnézni, hogy a javaslataikból mi maradt meg, mi bontatott le azóta, s került a helyére "szép új ház"? Pedig jellegzetes, szép, érdekes épületeket fotóztak, rajzoltak le, a házak egy-egy típusát is megörökítve, külön a tornácokat, a falusi munka helyszíneit! Már sok épület akkor is "emlékként" állt, körülöttük lebontattak a többiek.
Egyet a nyáron én is lencsevégre kaptam, megismertem, még áll!!!!
Jó dolog, hogy vagyunk páran, akik keressük, szeretjük, lakjuk a régi házakat. A két idézetet tőle hoztam:
"Aztán vannak
megint házak, melyekben békesség és öröm tanyázik. Ha megpillant az ember
valahol egy ilyen házat, egyszerre úgy érzi, mintha hazaérkezett volna.
Otthonszaga van a füstnek, mely belőle fölszáll. Nevet az ablaka, s az ajtaja
hívogat. Az ember érzi benne a békét és a meleget, mely mint egy láthatatlan
napfény, beragyog mindent maga körül.
Az ilyen ház
előtt hamarabb olvad el a hó. Tavasztól őszig virágot terem előtte a rét. Az
ilyen ház körül a fák barátságosan lehajolnak, és bemosolyognak az ablakon. Az
ilyen ház jóvá szelídíti a benne lakó embert. Nyugalmassá, derűssé, bátorrá
teszi. Aki építette, hosszú életű lesz és még halálában is érzi a napsütötte
fenyőtörzsek illatát s az örömet, mely elfogta akkor, midőn a bokrétát először
tette föl a tetejébe.
Az ilyen
házat jó szellemek őrzik. Farkas messzire elkerüli. Jól tejelnek a tehenek,
egészséges bárányokat ellenek a juhok. Villám nem sújt a közelébe, zsindelyét
nem fogja a tűzhely szikrája. Úgy terem benne a kacagás, mint körülötte a virág.
Mint küszöbén a napfény."
(Wass
Albert)
"Szeretném
megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt
elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám
tele, méhesem népes… Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben
tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy
gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam
ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra."
(Kós Károly)
Hetek óta, mióta többnyire a házban tartózkodik macskaúr ma szóba állt velem. Úgy látszik kezd a lelke lesimulni.
Ma
olyant láttam, mint régen nem. Macskaúr a Mózsik tányérjából ette a
csirkecsontot, s a szomszédból hozott maradékot. Mik vannak!
S van egy tartozásom: kb. egy hete elment Pif nagyságos úr után asszonya, Hypó nagyságos asszony. Őt a változatosság okán egy kamion gázolhatta el. Nagy traumák érték az utóbbi hónapokban, két alom kismacskáját tüntették el, bár az utóbbit jobban viselte. Viszont tompa lett, lelassult, akárhogy is, mégiscsak anya volt. Ő a Mózsik anyja, bár fiait végtelenül utálta, morogta felnőttként. (Szerintem a féltékenység dolgozott benne....) A fotón éppen egy fiánál vigasztalódik az első alom pusztulása után. Most már ismét szerethetik egymást Piffel az örök vadászmezőkön. Ténylegesen, mint férj és feleség élték világukat a két portán felváltva.
Én
csak ülök a gép előtt, s "haldoklom". S nem értem: ha haldoklom le kell
feküdjek, mert tartani nem tudom magam. Fiam annyira, de annyira
rosszul van. A számítógépezésben sohasem zavarja. Hogy is van ez?
