Írtam már az önkormányzati könyörgésekről a lakásomnál tujakivágás ügyben. Minden tuját kivágtak, a mieinkek maradtak. Értsd, akik az egész kivágást kezdeményezték, aláírást gyűjtöttek, stb. Ma újabb levelet írtam, műholdas fotóval, térképpel mellékelve nehogy ne találjanak rájuk. Ez később derült ki számomra, hogy van a mi házunk A utca 1/a. mögötte B utca 2/d!!!!!, s utána következik az A utca 1/b. Eszem megáll! Illetékes ügyintéző ma sem volt bent, de személyesen adtam át a levelet, s kértem a kolléganőket szóljanak az érdekünkben. Nagyon szépen.
Egyébként ahol a régi lakásunk volt 20 évvel ezelőtt az utca baloldalán az Y nevűt találtuk, a jobb oldalán pedig a Z elnevezésűt. Az utcák közös végén, az Y oldalán a Z-ről elnevezett iskola állt. S hogy csavarjanak még egyet az Y utca sorháza megkerülve az iskolát, jól megkerülve - folytatódott tízemeletes épületekkel. Szinte egy új utcaként. Ember volt a talpán az az idegen, aki valakit keresve itt eligazodott.
Ajánlanék egy filmet, engem felkavart. Jessica Lang nagyot alakít benne. (Nem tudtam másként ideilleszteni.)
Zenedoboz
Olvassa valaki közületek a BBC Kertvilágot? Gyakorlatias. Kíváncsi voltam mennyiben más az eddig megjelenteknél? Azt hiszem a képgazdagsága mellett ez a fő jellemzője. S annyira várom a Nők Lapja Enteriőrt, márciusban szokott megjelenni. Bevallom, hogy ezeket sokszor édesség helyett veszem. Lelki vigasznak, s hogy ne hízzak (annyira). Bolond az ember. Ilyen.