a vörös, akiről kiderült, hogy mégsem kell, mert találtak helyette egy könnyen megfoghatót, s fiatalabbat, s ráadásul nem is kertest. S természetesen azért ő is vörös.
Így megmaradt nekünk a kezdetben Mózsinak, majd az állandó pákosztossága, kíváncsisága, s intézkedései miatt Rafinériaként is emlegetett, szólított vörös. Barátkozós, a kezemben is többször volt. Azért még közel sem az a kézbe- és ölbesimulós fajta. Azt hiszem Mózsi marad. Mintha még hallgatna is rá, igaz, kezdetben mindig így szólítottam.
A fekete-fehér, a Bársony (mily ellentmondásos is az elnevezése, mert csodaszép a bundája, magas, jó kiállású, s ugyanakkor ) rendkívül félénk és tartózkodó.
Rákérdezhetnék az alapítványnál a sorsukra, mert a műtét óta nem beszéltünk, de kérdeztem uram, mi legyen a cicákkal, ő azt mondta tartsuk meg őket. Ahogy látom megszerette a népséget. Itt élnek, nyüzsőgnek körülőttünk. Ami azért benne van az emberben, s amit az alapítványos hölgy is kiszúrt, hogy nagy az autóforgalom. S a környéken ugyanazt a cicát, az ő korábbi alombéli testvéreiket sem láttuk évekig. Annak idején macskaúr anyja, s három fitestvére már hosszú évek óta csak emlékekben élt, amikor macskaúr szobacicaként még mindig köztünk volt és uralkodott. Igaz, csorbított jogokkal, de élt. S mert nálunk vannak, még ők is élnek. Egy esélyt már kaptak...