Fél órán belül

 A hold ment lefelé, nyugodni készülődött nyugaton, ahogy az ajtón kiléptem így pillantottam meg. S mire  a kertből visszatértem  a keleti oldalon feljött a nap.

Hej tulipán, tulipán

  Triumph tulipán, Negrita:

 

Ők régiek...

Liliomvirágú tulipán, Maytime:

 

 

 

 

Ő is egy régi...

 

Kevesen vannak még, keresem, tapasztalom a helyüket, lehetőségeiket: 

 

Ismét korán keltem, olvasni szerettem volna, ahhoz képest...

 Annak idején Szepes Mária önéletrajzát olvastam.  Ő írt arról, hogy nagyanyja halála után, aki kiváló számmemóriával rendelkezett az anyja is kezdte megjegyezni a telefonszámokat. Addig gondja volt vele. Létezik ilyen, hogy hozzátartozónk halálával ránk öröklődnek képességei?

Apám, anyám halála után még egyedül leélt húsz évében (is) tavasztól késő őszig a nyaralójában töltötte idejét. Ott volt a kert, rendben, minden a maga helyén. Utolsó évében, 91 évesen panaszkodott, hogy sok neki a kert. Nyaralótelek volt, tehát nem hatalmas kertről beszélünk. Ha elmentem hozzá szerettem ellenni. Olvasgattam, kirándultam a környéken, felkerestem kedvenc keresztjeimet, temetőimet, fotózgattam. S mindenek előtt imádtam a hegyet. Meg is jegyezték a szomszédok. Kimentem az utca végére reggel és este, este és reggel, s napközben amikor tehettem, s néztem, csodáltam, nem győztem betelni vele. A kert? Kit érdekelt.

Amikor megvettük  a házat szó nem volt kertészkedésről, ez a szerelem közben érkezett. Apám közben már egy másik dimenzióban műveli  a kertjét, ha vannak ott kertek. Viszont a szeretetét, a gondoskodást átörökítette rám. S sajnos magamra is hagyott vele. Hányszor indulok felvenni a telefont, hogy kérdezzem, s nincs akit felhívhatnék.  Hogy mire ez a nagy felvezetés? A holdnaptáras kertészkedés miatt. Tudom sokaknak ez nem új, én mostanában kezdtem rá figyelni. S jönnek az irodalmi emlékek, Frances Mayes: Napsütötte Toscana. Ott olvastam először róla. Ő kissé kétkedve fogadta, aztán ha jól emlékszem mégis élni kezdett vele. Lechner Judit eszerint kertészkedik, s tudom sok blogger is. Már én is figyelem...

Szóval, apám is figyelte a holdat, eszerint végezte a munkálatokat. Feljegyzett mindent, a nap keltét és nyugtát, stb. Halála után néhány naplóját magamhoz is vettem. (S az élet, hogy ismétli önmagát.) Én is naplózok. Először a kert miatt, mert, hogy tudjam, mi, mit és mikor? Jó volt, máig jó visszanézni, hasonlítani. Néha biztatást kapni. Közben volt rendes naplóm is. Ez ismét tanulmány lehetne, nevetek is néha magamon. Mikor mi a fontos az ember azt helyezi előtérbe, arra figyel. Aztán besokalltam a kettő(s az idézetes füzetek) és még a blog miatt is. Így lett Doris Lessing könyve után egyetlen napló és hozzá sokszínű toll. Kék  a hétköznapok, zöld a kert, piros a kultúra, és a fekete a gondolatok, az egyebek. A kerti naplóban együtt volt minden a kertről, a munkálatokról,  mi mikor nyílik és terem, most széttagolódik. Vannak néha telezöld napok. Melyik a jobb? Nem tudom.

Ráadás: ma olvastam, meg kell osztanom, mindenkinek szól.

Mert szeretem

Czóbel Minka: Harmathullás

Bűbájos éj! bódítón száll a légben

Hársfáknak holdsugáros illata,

Holdfénytől, csillagfénytől, fénybogártól

Tündöklő lett az árnyas éjszaka.

Az ismert, napvilágos, földi élet

Varázslatos homályba elmerült,

Lelkünk felett az éj ezüstös fátyla

Megnyugtatón, gyöngéden elterül.

Egy angyal hosszú fényes fátyolszárnya

Siklik most el az alvó felett,

Hajlongó fűszálakra hinti, szórja

A tündöklő, nagy harmatcseppeket. 

Látom a gólyákat a kerthez repülni

 Az egyikük elhúz felettem, egy ágat visz a csőrében.

 A párja még keresgél a fák közt.

Aztán-sajnos dolga végezetlenül- ő is hazafelé repült.

Könyvek

 Könyvek melyeket mostanában olvastam. Könyvek, melyeket fényévnyi távolság választ el egymástól. Bár keletkezésük földrajzi helye nagyjából ugyanaz, de más a kor, más a probléma, az írók egyénisége, neme. Mégis mindkettő megfogott, tán a másságuk miatt.

Kezdem a keményebbel, a durvábbal, az erőszakosabbal. Charles Bukowski az amerikai irodalom fenegyereke. Élete, hozzáállása és írásai miatt is. Mélységekben merítkezik meg, nem szépíti a valóságot, keményen, lényegre törően ír, néha közönséges, s mégsem tudtam letenni  a könyveit. Szemlátomást nem az én világom, s mégis szép lassan olvasom az életművét. Ha valaki olvasni kezdené a könyvet, s fanyalogna: én szóltam.

 Női író, mai kor, mai probléma: Egy új élet reménye  Mai? Sokszor mondjuk, egy tragédia kell ahhoz, hogy az ember élete egy új, egy más vágányra álljon. Ilyen "egyszerű" lenne? Egy középiskolás fiú sorsán keresztül , vele együtt próbálunk újrakezdeni. Van aki újrakezd, van aki elmenekül. Jól teszi? Annyira éreztem, hogy az írója nő. Szerettem a könyvet, már a bölcs gondolataiért is. Nem tudom, megfigyeltétek-e vannak un. lapos könyvek. Olvasod, jól szórakozol, ennyi. Némelyik tele bölcsességgel, némelyikből nem győzök eleget jegyzetelni. (Ha fészes lennék, legyen miket feltennem...)

Jöjjön néhány mondata mutatóba, nem én írtam ki, most lusta voltam:

 https://moly.hu/konyvek/robyn-schneider-egy-uj-elet-remenye

"Igazság szerint a rossz kísérletet végeztem egész életemben, és noha Cassidy volt az első, aki rájött, nem ő adta azokat az elemeket, amelyek lehetővé tették, hogy más útra térjek. Talán kölcsönözött egy szikrát, vagy gondozta a lángot, de a tüzet én gyújtottam. Oscar Wilde egyszer azt mondta, hogy az élet a legritkább dolog a világon, mert a legtöbb ember csak létezik, és kész. Nem tudom, igaza van-e, de azt igen, hogy hosszú ideig léteztem, és most élni akarok."

 "Úgy járunk át egymás életén, akár a szellemek, sose létezett emberek kísértő emlékeit hagyva magunk után."

" Minden sorsban, a legszürkébbekben is van egy pillanat, amely rendkívülivé teszi az életet."

Ez utóbbit kamaszoknak ajánlanám, leginkább. Miért is olvastam el mégis? Megszoktam, hogy egész életemben gyermekirodalmat is olvastam, folyamatosan.  S az is lehet, még ebben a korban sem felesleges újrakezdeni.

Csak úgy, idézet helyett