Reggel ránéztem a falra, ez a látvány fogadott. Szerettem. Kicsit lesimogatta a lelkem. Nagyon feldúlt.
Feldúlt, mert
lenyesetni akartuk a tuja sövényt, amit nem igazán szoktam mutogatni, mert rondán néz ki. Túlnőtt, kicsit kivágott és belevágott, félbehagyott, felkopaszodott belül. Több már száraz ill. szárad most is ki. Szóval sok benne a rossz. Viszont véd és takar. (Kifelé.)
Aki vágta volna, azt mondta, látva amit látott és tapasztalt néhány átvágás után, hogy vágjuk ki az egészet, mert félholt, nem érdemes belefektetni energiát.
Bele is mentünk, de azért ez mégsem úgy van. Mégsem.
Aztán az uram nekiállt kivágni, jött a szomszéd, ne pusztítsuk el. Ez kellett nekünk. Nekem, ismeritek a molnár, a fia meg a szamár meséjét.
Megkértem az ismerős kertészt, nézzék meg -ők vállalják ezek rendbetételét-, menthető-e? Túl öreg, ez nem annyi idős, mint mondjuk. (Aztán délután kiderült, már kidobottként hozták ide vagy x éve.) Ha lenyírnák, mint kértük, szétesne az egész. Viszont az gondozásilag a továbbiakban még vállalható magasság lenne.
Végül úgy döntöttünk, mert az amúgy is keskeny telekből 2 métert elfoglal szélességben, menjen. No, meg a fenti okok. Főleg a fenti okok. Belegondolva, nincs sok jövője.
Igen ám, de mi legyen helyette?
Új tujasor?
Új fagyalsor?
Kerítés, ami véd és takar a szomszédtól.
Ha ez, nádból vagy fából?
Törhetjük a fejünket.
