kicsalja az embert egész napra az udvarra. Délelőtt kiraktuk a fal mellé a lócát is. Hiányzott, néha kiülni, egy-egy kávét, teát meginni, olvasgatni.
Elnéztem a szomszédaimat, míg én már kettőkor festettem a diófa (romjai) alatt a szegőléceket, ők kivárták a késői délutánt a tevés vevésre. Most száradnak a léceim, s remélem eső sem lesz, mert nem tudnám hova menekíteni őket. Délután volt szemerkélő eső, mennydörgés látványos kutyaelbújással, ami mindig vihart jelez. Jelzett, aztán kijött közénk, mert elvonult vagy ide sem ért a vihar.
Nagy munkálatokkal vár minket a kert nap, mint nap. Ki-ki megtalálja ami neki fekszik. Csak részletekben tudunk haladni, de már össze kellene kapnunk a faház környékét, mert a filagória anyaga megvan, a növény mellé szintén, csak az elképzelt hely tele van fatönkökkel, kövekkel, stb.
A kis "sarokbástyára" kaparás elleni kerítés került. Eddig ide növényre nem is gondoltunk, az elmúlt idők kikapart növényeire emlékezve. Pedig egérék vígan jönnek-mennek, közben a két vadász lesi őket.Zsebi és Cirnyó. Ki ki a maga módján. Most már csapda is került. (Amúgy a faházi rendcsinálás is listán van.)
A múltkori fagy tarolt a kertben, és a faluban, és a környéken. Nem vigasztal. A diófák elfagytak,
kedvenc szömörcém, illatcserje a virágzása kezdetén. S ami még az epernél, a gyümölcsfáknál, a nagyon fiataloknál történt, mert idén már virágoztak, egyúttal el is köszöntek. Tudom, az élet rendje az örömök és veszteségek, akkor is elszomorít, de nagyon. S még finom voltam. S azt hiszem a -13 fokot is áttelő japán kaméliát is elkapta, haldoklik.
A tuják tetejének levágása is elmaradt, úgy tűnik. Nem értem, ha valaki valamit megígér, s ha nem megy miért nem mondja ezt meg. Az ember csak várja, várja, felhívja, valami munkát bevállalt. Viszont a madarak azt hiszem nem bánják, beköltöztek. Ott fészkelnek, féltettem is őket. A szerencse melléjük állt.
Én meg kínlódom. Kínlódom a műtét utáni diétával, ami más mint a műtét előtti. Néha annyira kívánok ételeket, majd belepusztulok. Van, amit megeszek, van amit az ízéért megkóstolok, van amit egyszerűen nem merek. Fáj a hátam, tehát nem teszik valami az epémnek. Tanulom még, mi a jó, s mik a tilosak. Mások, mint a műtét előtt, hogy nehogy egyszerű legyen az élet. Fizikailag jól bírom magam, néha este be sem veszem az alapgyógyszert. Ez jó! Mióta nem dolgozom, s lementek a festések nyugodtabb az életem. (Viszont még a szobák hátra vannak, csak rászánni kellene magunkat. Vagy idő nem volt még rá?)
S ha már nem növényezek , nem tervezek utat vár kedvenc Murakamim, az utolsó általam még nem olvasott könyvével.
A háromkötetes sorozat utolsó könyvénél járok. Hónapokig kerülgettem, nem mertem belekezdeni, s mikor végül a kezembe vettem, mint minden könyve egyszerűen beszippantott. Szürreális, kétségtelen. A cím áthallása miatt féltem tőle. Mit kezdek három kötetben egy ilyen világgal? Hát más világ, egészen más. Sok kérdést felvet, nagyon jól szövi a cselekményt, több síkon mozgatja, s a szokásos stílusában ír, ami engem egyszerűen mindig magával ragad. S akkor még nem szóltam a zenéről. Őt jutub mellett érdemes olvasni, vagy hatalmas zenei gyűjteménnyel. S hallgatni közben, hallgatni odafigyelve, hallgatni a háttérből. (S látom a jutubon más is így tesz, sokszor utalnak is a kommenteknél a könyveire.)
Akkor most elköszönök, s megyek olvasni.
Ezt meg csak úgy, az előbbiekhez.
