Esett az éjjel (keddre virradóan)

Az ember

sosem emlékszik arra a pillanatra, amikor egy úton elindul. Milyen erők működnek a háttérben, milyen indíttatások, amikor kap egy lökést, s megteszi az első lépést valami felé.

A főiskola művelődéstörténet tanára, aki belénk oltotta a középkor  és Erdély szeretetét?  A barátnő férje, aki a kálváriák szerelmese és kutatója volt? A televízióban látott kisfilmek? A kezembe kerülő könyvek, melyek beszerzését évtizedek után próbáltam megtenni antikváriumokon keresztül, mert már csak ez a járható út. S egyúttal szépen, csendben visszaviszem a könyvtárba  az onnan "hosszú letétre" elhozott könyveket. Könyveket, melyeket forgatok, töltekezem velük.

Aztán véletlenül felfedezek egy meditációs könyvet, s onnan már nincs megállás, én is keresni, fotózni kezdem az útszéli kereszteket, angyalokat, szentek szobrait. A fotók színvonala ég és föld, viszont ezek az enyémek. Enyémek, mert legfeljebb a blogra felteszek néhányat, de velem van a rátalálásuk emléke. S fiam párat egyházi újságjában felhasznál.

Élmény, mikor egy kiállításmegnyitón találkozom az alkotóval, aki felnyitotta az én szemem is. Amikor már dedikált köteteim lesznek. Amikor már átfésülöm az internetet, hogy újabb könyvről, kiállításról olvashassak.  Örülök a Magyar Művészeti Akadémia tagságnak, az elismerésnek, amely a fotóművész mellett szól annak a témának amit észrevett, mert előttünk volt, csak meg kellett látni, s évtizedek óta eljuttatni az érdeklődő olvasóihoz, nézőihez. Mert a fotóinak világa, ahogy azon a kiállításmegnyitón muzeológus barátnőm megjegyezte "beszippantja az embert".  (S nem lenne teljes az élmény az azokat kísérő szövegek nélkül sem.)

Azt mondják az ember eggyé válik azzal, amivel foglalkozik. A szépséggel, a tisztasággal, a lélekkel, a lelkiséggel.  S nem utolsósorban a hittel.

Hihetetlen gesztusban volt részem. (Magamtól meg sem lépem volna, hogy írjak erről. Ha nincs előttem a példa.)  A róla szóló blogbejegyzéseim köszöneteként én is egy kiállítási katalógus  meghatott tulajdonosa lehetek. Kedves  Olasz Ferenc és Kovács Klára nagyon köszönöm!
 

Csoda avagy a hit ereje

Egy agy nélkül született kisfiúról szól a történet, ami lehet, hogy csak nekem új. Annak idején Singer Magdolna könyvét olvastam az előre (méhen belüli időszakban) jelzett fejlődési rendellenességek lehetőségeiről. S vannak szülők, akik ennek ellenére vállalják a szülést, s annyi időt, minőségi időt próbálnak a megszületett babájukkal tölteni amennyit annak földi világban eltöltött  élete lehetővé tesz számukra.

S rádióban is hallhattam nyilatkozni több anyát, szülőt. Nagyon szépen beszéltek erről az időszakról.

Ez a történet is hasonló.  A szülők hite, kitartása, s nem utolsó sorban a kisfiú élni akarása. mindenek 

ellenére.

Kirándulás Rezi várába

  

 

 Én szívet láttam ebben a fatönkben. Jelezte az egész kirándulást.

 S a séta nagy élvezője: Zsebi.

 Ízelítő az erdő növényeiből,

 ilyen medvehagyma szőnyeg közt "vonultunk", s kísért minket az illata is.

 

 Isztambul: járt itt a török is, s állandó küzdelmek folytak a várért.

 

 Kilátás a várból.

 

 Az a fehér ott a távolban a zalaszántói sztupa.

 

A vár ilyen lehetett valaha, s a ma látható vár(rom), ahogy utána olvastam az utolsó felgyújtása óta romokban volt már. Amit ma látunk már alapos helyreállítás eredménye. Az erdőben sokáig lehet menni autóval, de az erdő alattról is felgyalogolhatunk, ahogy fiatalok meg is tették. Sokfelé lent hagyott autók jelezték ki-ki milyen távra vállalkozott. Tanösvények közt választhatunk.

 Tavaszi kankalin  a vár mellől. Keltikéket nem fotóztam.

 Pihenőhely.

 Várakozó autók.

Ez a fotó már távolból, Zalaszántó előtt készült. Közelben, ill. mi éppen Sümeg irányába haladtunk. Hévíz, Keszthely felől érkeztünk. Látnivaló a környéken lenne elég,ha valaki rászánja magát a kirándulásra. A várnézés az erdei programot jelenthetné. S a természet már csak egyre szebb lesz...

Reggel

ahogy kinéztem az ablakon a szemben lévő dombok párában voltak. A hangulatom is. Aztán jött fel a nap, beragyogva mindent.

Én meg vasárnapi programként beültem megnézni Ágnes ajánlatát, a Jane Austin filmklubot.

 http://neodrive.co/share/file/OVBB2PKJP2W1RFNCB6DVQA6BP/


 amelyet már hajnali kettőkor (nem tudván aludni) megkerestem. S íme lett csoda!

Elindult.
Jót szórakoztam rajta.
Időnként elgondolkodtatott.
Elfújta belőlem azt rossz hangulatot, amit a volt kolléganőim "elismerésem iránti végtelen öröme" váltott ki.
Eszembe jutott, hogy mikor  a forgatókönyv alapjául szolgáló könyvet olvastam, a hatására  vettem a kezembe a Kék Hold völgyét. 



 

Majd később egy fantazyt, írtam is róla valamikor. S a zene se maradjon ki.

 

 s még egy, mert kell:

 

"Könnyebb így az álom
A rosszkedv elvonul
Vasárnap a föld
Virágba borul"

Hegyi pincék

 

S milyen jó a tavasz, nem takarnak, nem rejtenek el a lombok. Felét nem látnánk.

 

Kint és bent. 

 

Kár érte, bent láttam milyen igényesen készült. A részletek most is mutatják. Kint, körben ott voltak még az ősszel lehullott almák. Senki sem szedte fel...

Ha felmentünk volna a hegyen a tetőre, láthattuk volna jó időben a Badacsonyt is.

Ma Sándor nap van,

apám Sándor volt.