Film és könyv

  A Varrónő címen megy filmen az a könyv, amiről már írtam.

 http://lmaim-hzunk.blogspot.hu/2016/01/taminakis.html

 


Egy könyv és egy film mindig más. Most is erősen más. Nem is tudom mit mondjak rá, mit is írjak? Nézzétek meg, de a könyvet majd később olvassátok el.

Cirnyó kandúr jött, evett, s újra eltűnt, Vörice

 pedig már örökre elment. Nem is értem, hogy bizakodhattunk, hogy nem őt ütötte el az autó. Annyira jellegzetes, annyira kirívó volt a bundája. Nem falusi környezetbe illő. Ha hátul a fák közt egerészett mozgását mindig követhettük, messziről világított fehér-vörös bundája.

Vörice kb. jó két évet élhetett, a szerencse mellészegődött mikor Karácsony napján (feltehetően egy idős, szobafogságban élő ember halála után) a szívtelen rokonság kitette az erdőre. Távoli, elhagyott erdőre. Kapott egy esélyt  a szomszédaim éppen akkori, erdei látogatásával egy újabb életre. Egy más életre. Az elhízott,

 kényeskedő, válogatós szobamacskából szép fokozatosan vékony, igazi, egerészős falusi macska lett.

Ha Cirányt hívtam bizony Vörice futott hozzám a kertek alá. Az ő férfiúi tevékenységét már korlátozták, ő a házaink körül tevékenykedett, míg Cirmány ki tudja merre harcolt, udvarolt? Harcol és udvarol.

Előfordult, míg fáért mentem besurrant a házba, s Ciró tányérja fölött találtam. (Pedig gazdáinak megígértem, hogy nem etetem, s be is tartottam, legfeljebb ő nem vette figyelembe az én fogadalmamat.) Máskor a kertekben tevékenykedve kísért minket, megjelent, nyolcasozott, dorombolt. Sokszor egyszerűen csak őrzött minket.

 Kedves cica volt, szép, nyílt tekintettel. Én mindig ezt a tekintetet csodáltam rajta.

Most kiürült az udvar, a kert, a kert végén fák között. (Mi ellen véd meg a miskárolás? Épp úgy kijárt az utcára, az útra, ahogy a többi. Nem tudom hova igyekezett, amikor elütötték, gyors, pontos, halálos ütést kapott. Nem értem, hogy miért nem a gazdáinak jeleztek, hogy vigyék el a tetemét, valakivel szállíttatták el. Még búcsúzni sem tudtak tőle. Nekem szóltak, hogy a "macskánk halott".  Órákkal később..., mikor Zsebivel sétálni mentünk. Egy kicsit távoli háztól/házból. Persze, azt hitték, hogy a miénk, mert a macskáink általában kétportásak, s nálunk van egy "macskakijárat", ezen látták őt sokszor közlekedni.)

Nincs kit munkálatok közben cirógatni, nincs kire véletlenül rálépni mikor a lábtörlőnkön alszik. Nem látjuk a tuják közt osonkodó vörös bundást.

 Nincs már Vörice. Viszont még kapott az erdei halálhoz képest közel három hónap igazi, szabad, boldog macskaéletet. Mindig emlegetni fogunk.

Spiarea és borbolya

 Ez a spiarea japonica goldflame

 

 

Még mindig

 Spiarea, innen indult, akkor bordó volt. Ugye, milyen cseles? 

S ilyen volt, amikor elhoztuk a kertészetből egy éve:

Ez utóbbi három a borbolya.

Borbolya, reggel

Kimentem hamar fotózni. A jobb oldaliak a borbolyák. Eleredt az eső...

Szerelmes vagyok beléjük, nyár végén a kék bakszakáll ilyen. 

"alkonyati, bágyadt búcsúzónál"

 Spiraea, mert nagyon, nagyon szeretem, ez egy újabb "arca"

 

 Borbolya

 Hunyor

 Krókuszok

 Nárciszok

Szőlőhegyen- Deák-kút

 

Söjtörön jártunk, a szőlőhegyen.  Deák Ferenc kútját megkeresni indultunk. Szőlők közt, erdőben vezetett utunk, téltemető szőnyegek közt. Itt-ott kankalinok. Vagy a kettő együtt. S a múltkor rosszul sikerült hóvirágfotók helyett a mostani sikerült. Szőnyegük még mindig beborította az út mentét. Vadcsapáson mentünk keresztül, vaddisznók túrta úton. Találkoztunk szőlős pincét takarítókkal.S milyen kicsi a világ egyből ismerősöket találtunk távoli városokból.

A keresztek most is ott álltak az utak elágazásainál.

 

  Aztán megérkeztünk:

Kiépített, végig jelzett út, esőbeálló, lépcső le a kúthoz. Az erdőben is lehet sétálni, megkeresni az elfolyó vizet. Gyerekekkel egy tavaszi, nyári napon jó kirándulási lehetőség. A faluban Deák Ferenc szülőháza múzeum. S a temető is tartogat meglepetéseket, csak ezeket a fotókat elő kellene keresnem.

Gondolom

megosztom veletek, más is olvassa, aki esetleg nem találkozott a a bejegyzéssel.
S akkor jöjjön egy film is. Színházi előadáson a Régimódi történetet láttam, az írónő is jelen volt. Emiatt vagy anélkül is, jó előadás volt. Az ajtót nem tudtam megnézni a könyv után, aminek hatásától napokig nem tudtam szabadulni. A filmet is csak évek után.

Az ajtó

 

"Virágszálak" és örömhír

Kankalinok, még mindig. Vagy inkább egyre dúsabban?

 Hunyorék. A tavalyi most állt fel , lassan virágba borulnak a bimbói.

 Színeváltozások. Bordóból sárgásbarnába váltva.

S egy örömhír. Az igazság az, hogy a szakmai szervezetünk vezetője feltette a facebookra. (Én ott csak jelen vagyok, nem használom.) Miután jöttek a gratulációk, úgy gondoltam megmutatom itt is, s ott is. Szakmai elismerés, Magyar Ezüst Érdemkereszt. Örültem a kitüntetésnek. Ki ne örülne? Amit a külvilág eljövetelemkor, s közben is visszajelzett, ezzel elismerték. Most is azt mondom, amit mindig: nagyon szerettem a munkámat.