2. nap (Kerti munkálatok?)

 

 
A hideg beállta előtt igyekszünk a kertet és faházat rendbe tenni. A faházban egérinvázió van. Gondolom, ez nem meglepetés. A helyzet így áll:

• Az egerek ellepték a faházat, s úgy gondolták a kutya étele az övék is. (Miért etetjük bent a kutyát a faházban? Ez eddig sosem jutott eszembe, valahogy így örököltük, így maradt. EDDIG.
• A macska vadászik az egerekre, kint.
• A kutya vadászik az egerekre kint (kaparva körbe a házat) és bent.
• Az egereket mindketten megeszik.
• Most jön  a lényeg, mivel táplálékelvonás történt már egér eszik fogóban bent ragadt egeret. Nem egy egér eszi, hanem egerek falják (szó szerint) fogságba esett társukat. Brrrr.
• Tegnap kivágtunk hátul még tujákat. Eltűnt az alagút, viszont remélhetőleg nem árnyékolnak, azt kertrészt is körbejárhatja nap, s nem utolsó sorban a föld is szellőzhet. (A gyökerek kivágása, Zsebi lyukjainak eltüntetése még hátravan. A hideg időben jó kis edzés lesz.)
• S tüzeltünk ismét. Tüzeltünk előtte nap is, a fakivágások hulladékait. S ma is tüzelünk...

 

 Apám padja, az ütött-kopott, a szeretett.

 Ahogy kelet felől sötétedett el az ég.

 S bentre már tettem fel égősort, égősorokat. Egy kis melegségnek.

  Ma még egy utolsó hajrá!

Ki ismeri

ezt a virágot? Mi a neve, s mit kell, kell-e tenni valamit vele így tél előtt?  Kecskeméten vettem a piacon, szerintem errefelé is láttam kertekben, de nagy (60-80 cm-es) növényként. Nálunk első évében ennyire telt. Minden segítséget köszönök.

Évekkel ezelőtt

 

 

hívta fel figyelmemet ismerősöm erre a temetőre, mert tudta, hogy sírköveket fotózok. (Az olajjal nem kentek is oda valósiak, csak más vallású temetőrészből. Az innen való régi sírkövek kigyűjtése most folyik.) Ez már bemutatás és emlékőrzés, de legalább nem tékozlás. Azért a másik részen is találtam pár fotózni valót. Amúgy Császáron jártunk.

Visszaszámlálás: 3. nap (Búcsú a fenyőktől)

Égetés

  Gyantagyöngyök vagy inkább könnyek?

S egy kakukktojás:

A múlt heti fotóhoz képest (halad az idő)

Erdőn, mezőn, kertben még két napig?

  

 

 

 

Amikor

 (egy ékszerdoboz) városba érkezel (ahol már nagyon sokszor jártál, ahol minden szeglet emlékeket idéz), ahol 2-3 órát tudsz csak eltölteni, mérlegelned kell, mert nem tudod megragadni  a teljességet. Maradnak hangulatok, érzések, egy-egy szépség, érdekesség. Sétálsz, figyelsz, rácsodálkozol, felfedezel valami újat, újakat, amire eddig nem figyeltél.
 

Rájössz, s megérted, nem úgy ahogy Pécsi Gabriella írta egy versében "a becsukott ajtókat nyilván kell tartani", hanem a kinyitott ajtókra oda kell figyelni. Ezek nem  véletlenül maradtak nyitva, hanem mindegyik egy-egy csodát rejt, ha beléptél rajta.

Így jártam Kőszeggel. Kimaradt a vár a maga teljességében, kimaradtak múzeumok, elmaradt felmenetel a Kálváriához, amire esetelegesen gondoltam  a napot tervezve. Viszont találtam ezer kaput,

 kilincseket,

 

 kapualjakat, cégéreket,

csatornafedeleket,
 

 amiket elnézve (fotózva) felmerült az emberben mesélhetnék a város történetét is. Homlokzatokat, lepukkantakat, felújítottakat, mindegy milyenek voltak, valamit mutattak az eltelt századok szépségéből, emlékeiből, hangulatából.

Ősz volt a valóságban, ősz a házak színeiben. Hogy ezt a melegséget vihessük magunkkal.

 

Megkerestük az elhíresült zsinagógát, hogy éppen milyen állapotban találjuk? Láttam romjaiban, aztán tv filmen keresztül, amikor valakik a megmentésével próbálkoztak. Most ez a látvány fogadott:

Nem maradhatott ki a  "cögeráj", az Ottlik könyv "hőse", hogy ismét körbejárjam, fényképezhessem, s emlékezhessek. A könyvre,  az új intézmény régi dolgozóira, az itteni nyaralásokra.

S az idő el is szaladt, november van, akkor is, ha a bőrünk mást érzékel. (Bár itt az otthonihoz képest hűvösebb volt egész nap.) A nap hamarabb nyugszik, hamarabb sötétedik, s még hátra volt Velem és a Szent Vid-hegy s kápolnája. (Amikor is odaérve lemerült az elem is a fényképezőgépben. Végül is csak hangulatfotó kellett volna, mert az 5 évvel ezelőttit elővehetem, bár az kora tavaszi vagy éppen mínuszos tél végi volt. Érdekes, most a pluszoknak örvendezhetünk, akkor kifogtuk ott fent a mínuszokat, amik -nem számolva velük- megkeserítették az akkori napot.) A barna levélszőnyegen gázolva

 

 jutottunk el a kápolnához, a nap nyugodni készült, de még bágyatag fényével átvilágította, s átmelengette az amúgy is őszi színekbe öltözött tájat. S örültünk a mai napnak, hogy elindultunk, hogy ennyi szépségnek lehettünk részesei.

S még oly sok a csoda, a bemutatásra váró fotó, majd egyszer, máskor. S mindez csak három óra volt...