"Szeliden öregedő, szomorúan mosolygó őszi napon,

 "

 

... amikor éjszaka hóharmat hull a határra." Kós Károly

OKtóberke

tudom elmúlt, de ahogy ránéztem a fotókra Ő jutott róla eszembe:

 

 

 

 

Fodorkának

Mindig idejártam fotózni, mióta felfedeztem. Jöttem ide nyáron, jártam itt tavasszal, nem maradhatott ki az ősz, s volt szerencsém télen is, mikor hó fedett be mindent.  Most lehetőségem lenne minden nap erre a látványra rácsodálkozni, s mit hoz az élet, "ideköltöztem" a mellette lévő házba. Csak most éppen máshol lakom. Azért a fényképezőgép sokszor nálam van, mert az ember sohasem tudhatja.

Éjszakai fagy után

 sajnos a tömegével szálló leveleket nem igazán tudtam fotózni, pedig miattuk vettem kezembe a gépet, viszont ezt az aranysárga csodát azt hiszem sikerült elkapnom (a szomorúság mellé jusson ennyi vigasz nekünk). S hogy jó  a kilátás, hát nem vigasztal.

Reggel még...

 

két fenyőnk és a diófa a maga szépségében, teljességében. Aztán "ment" az első fenyő, s "ment" a második

 

s a szomszédaink levágatták a telkük fölé lógó összes diófaágat. Belehaltam,  érezte a szomszédunk, átjött vigasztalni, akkor is belehaltam, nem is fotóztam. Erre építettük  a kiülőt, a diófa alá, az árnyékba, mondjam még, s hogy néz ki az egyik oldalán lecsupaszított öreg diófa, mindenki fantáziájára bízom. Én belehaltam, ez a kis halál. Szívhalál.

Ősök nyomában: Kemenesszentmárton

 

Évtizedek óta nem jártam itt. Éppen a környéken autóztunk, szerettem volna látni nagyapám gyermekkori lakhelyét, szülőházát. Mi raktározódik el mélyen az ember sejtjeiben, tán nem is tud róla honnan, mit hoz magával? Szeretem az erődtemplomokat. S íme ház előtt áll egy  erődtemplom,  nem emlékeztem erre. Hogy figyelhet fel ilyenre egy kisgyermek?

Töttöskáli románkori templomrom

 

s hazafelé