"Szeliden öregedő, szomorúan mosolygó őszi napon,

 "

 

... amikor éjszaka hóharmat hull a határra." Kós Károly

"Szeptemberi bágyadt búcsúzó"

Nem tudom a fotók visszaadják-e azt mélységes csendet, békét, nyugalmat, meleget, alkonyi hangulatot, amit akkor éreztem amikor fotóztam?

S amikor a citromfüvet téptem le szörphöz, s beleszagoltam, még nyáron sem éreztem ennyire intenzívnek az illatát. Eszembe jutott a Már az óvodában megtanultam.... c. könyv egyik írása, mikor a szerző hóesés hangját veszi fel magnószalagra, s azt ajándékozza el. Szívem szerint ezt az illatot gyűjtöttem volna üvegbe, hogy majd valamikor, valakinek odaajándékozzam. Esetleg elővegyem zord téli estéken a nyarat eszembe idézni.

Aztán behuzódok a szobába, s kell egy kis melegség:

 Köszönöm a Mózsikról írtakhoz a sok hozzászólást. Csak azt nem értjük, hogy hova lett el, s egyszerre a kettő? Januárban Pif, az apjuk, augusztusban Hypó, az anyjuk, s most ők. Kicsit sok... Néha úgy érzem valaki befogta őket, de láthatja nyakukon a nyakörvet, mégis?  Vagy ki tudja????
E sorokkal elköszönök végleg tőlük. Örültem, hogy köztünk voltak, ha másfél évig, akkor is.