Lesznai Anna:
Dolgok öröme
Megállok az éjben, hazatérő holdnak
vizében
Itt van a fák lúdbőrző ága, festett csillagok nyílnak
Burjánzó gazocska szálán fontoslik minden pihécske
És magánvaló fészkek kelnek örök jogon.
Nem kérdem gyökered mértjét karcsú karú juhar
Útatok hováját nem kérdem súlytalan csillagzatok
Föld, kebles halmaidat illetem öblös tenyérrel
Televény, elér tehozzád, megpihen rajtad kezem.
Tér nincs köztetek s köztem: világ gyümölcsei dolgok
Tér nincs viszony nincs, csak boldog egymáshoz érés
Biztosan állunk helyünkön: játék iskatulának
Kirakott házai, fái, barmai, zöld fatalppal.
Egymás mellett a sorsunk, önnön talpunk a rend.
Ősökből célba feszített emberi élet,
Sziszegő abroncsod íme szívemről lepattant.
Szivárvány íve a kéjnek, izzó arany érce a vágynak
Behorpant a testek édes terhe alatt
Imák és csókok fátyla megtért ajakamról levásott
Gyermekkor úgy-e ez ismét: - dolgok szűz öröme.
Köröttem oktalan béke - nem nyúl semmi belém
Hogy kitépve engem magamból sodorna mások felé.
Oh! formák biztos világa, kemény héjú kerek
Magamba épült templom, benned, megállok
Körülöttem a dolgok: tartályai külön örömeknek
S mindenikünk kebelében mégis egy szív dobog.
Itt van a fák lúdbőrző ága, festett csillagok nyílnak
Burjánzó gazocska szálán fontoslik minden pihécske
És magánvaló fészkek kelnek örök jogon.
Nem kérdem gyökered mértjét karcsú karú juhar
Útatok hováját nem kérdem súlytalan csillagzatok
Föld, kebles halmaidat illetem öblös tenyérrel
Televény, elér tehozzád, megpihen rajtad kezem.
Tér nincs köztetek s köztem: világ gyümölcsei dolgok
Tér nincs viszony nincs, csak boldog egymáshoz érés
Biztosan állunk helyünkön: játék iskatulának
Kirakott házai, fái, barmai, zöld fatalppal.
Egymás mellett a sorsunk, önnön talpunk a rend.
Ősökből célba feszített emberi élet,
Sziszegő abroncsod íme szívemről lepattant.
Szivárvány íve a kéjnek, izzó arany érce a vágynak
Behorpant a testek édes terhe alatt
Imák és csókok fátyla megtért ajakamról levásott
Gyermekkor úgy-e ez ismét: - dolgok szűz öröme.
Köröttem oktalan béke - nem nyúl semmi belém
Hogy kitépve engem magamból sodorna mások felé.
Oh! formák biztos világa, kemény héjú kerek
Magamba épült templom, benned, megállok
Körülöttem a dolgok: tartályai külön örömeknek
S mindenikünk kebelében mégis egy szív dobog.
Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.
Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.
Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és hűvös, de viselős izzó kehellyel.
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.
Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.
Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.
Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.
Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.
Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.
Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.
Mezei András: De megismered
Örülj, ha van valakid, aki
melletted áll, ha van, aki véd.
Aki aggódik, még ha gyöngébb és
elesettebb is, mint Te, de gyöngéd.
Ki a nagyságrendeken túl
és az alatt, sérthetetlenül él,
veled tart, nem marad le, de
meg nem haladva lép veled.
Nem kép, nem tapintás, illat,
nem csúnya, nem szép,
nem alak, de érzet. Ki ne mondd!
Mi néma ajakkal megerősít:
a lélek, mi lábadba botol,
estedben felemel, nem izomzat, nem
erről a világról való erő, nem anyag,
nem térfogat, de jövevény, mint fény,
a vaksetét foglya; ki szabadul.
Eljön. Meglátogat. Átlényegít. A tárgyak
felől nem tér ki. Szeret, de nem lélegzi
a szeretetet, mert az Ő maga.
Létező, mit a Mindenható erő nem teremt,
nem új, nem ősi, de benned lakó. Támaszték.
Nem szerkezet. Nem hull szét. Tégedet
benne az időtlenség szeret