A mai napról

Csak ennyit, hirtelen:

A csodálkozó gyermekarcok és gyermekszemek és a beszélgető juhok vagy kecskék? Nem tudtuk eldönteni milyen állatok? Tényleg beszélgettek velünk!

Köszönöm

Sokat utazom, néha igénybe veszem a kedvezményes lehetőséget. Iyenkor , ha úgy adódik otthagyom az aprót a soförnél. Már kétszer megköszönték, fiatalok voltak!

Nézem a mindenféle lakás stb.átalakító műsorokat. Gondolom a felvett anyagot vágják meg. Néha, inkább többször előfordul, hogy az ingyenes átalakítást, vagy egyszerűen csak a közreműködést megköszönik. S aki erről elfeledkezik? Ő úgy gondolja, hogyha már felszedték egy ház- és kertépítő cikkeket árusító áruházban ez jár nekik? Picike gesztus, de annyira kellene, ott és akkor a végén.

És köszönet ezért a könyvért, így vasárnap reggel, nő írta, olyan, mint egy csipke, ha lehet mondani ilyent könyvről:




Mert milyen is egy csipke: finom, érzékeny, átlátszó, sérülékeny, de a látcsat csal. Ha jó anyagból készült, minden törékenysége ellenére nehéz szétszakítani.

Ma reggel

 
ahogy a szemben lévő dombok mögött kelt a Nap, s előtte hömpölygött a pára csodálatos látvány volt. Pizsamában rohantam az utcára fotózni.
 A technika ördöge ismét dolgozott: sem zsinórral, sem kártyaolvasóval nem tudtam a fotókat áttölteni, sőt el is tűntek a memóriakártyáról nagy ügyesen. Sajnáltam, jó fotók lettek volna.

A fentiek délelőttiek, s sajnos az egész vadszőlőt, ami tele volt cseppekkel, mint gyé

mántok úgy ragyogtak, nem tudtam megörökíteni, fotó nem sikerült róla.

A mai jó

ami kettő.
 Egy: ajánlok egy blogot, ha még nem tettem volna meg: Hétrétország kapujában,

 s kettő: a filmet, amelyet tőle hoztam.

Talán először Ágnesnek, aztán mindenkinek, aki szereti az erdőket, az állatokat, a természetet, a szépséget, amit nyújt, s a természet nyújtotta izgalmakat. Természet? Izgalmak? Akad bizony! S maradnak utoljára a kutyák, s a természettel együtt élő, együtt gondolkodó emberek.

Jó szórakozást!

Papa és az ő világa

Már rég feltettem apám fotóit, de a festmények másolatait (az eredetieket egy régi, külföldön élő bajtársa festette) elő kellett bányásszam az otthoni gépemről. Ő a II. világháborúban pilótaként szolgált, mióta nyugdíjas állandóan"repül". Ez tartja szerintem életben, s tán már az utolsó mohikánok egyike.

Sétáltunk Zsebivel

míg vissza nem fordult, szerintem szagot fogott az erdőben. Csalódott voltam, mehetnékem volt.

Egy kiállításról