Gyűjtők

Éva bejegyzése tette fel az íre a pontot, hogy írjak arról, amire napok óta készülök. Nézem a Spektrum Home csatornán a Tiszta lappal c. műsort. Notórius gyűjtők "gyűjteményeit" számolják fel, igaz, kérdésekre való jó válasszal visszaszerezhetők tárgyak, sőt az aukción eladottak is visszakerülhetnek még. MÉG? ha úgy dönt a tulajdonos nem tud tőlük megválni, semmiképpen. Az általam látott adások közül egy esetben történt ez meg.

Nézem sokszor a felesleges lommal elborított házakat, a majdani más országba költözésre összegyűjtött berendezési tárgyakat (WC kagyló, mosdó stb.), s a ragyogó gyűjteményeket. Ezekkel csak egy gond van, már túlnőttek a tulajdonoson, már fojtogatják az életét, s ő még ezt észre sem veszi. S hogy mennyire élik a gyűjteményeket eldöntik a kérdésekre adott válaszok. Ha tudja, benne van, foglalkozik vele, ha nem, akkor ez bizony csak helyfoglaló.

Amúgy jó pszichológiai érzék kell ezekhez a szembesítésekhez, az új, tárgyak tömege nélküli élet vállalásához, mert sorsok bújnak meg mögöttük. S eszembe jut még a Deco néven futó csatorna egy régi műsora, ahol rendet csináltak a házakban. Ott is fordultak elő gyűjtemények, de időnként mérhetetlen rendetlenség, felhalmozás pl. egyetemi jegyzetek, felnőtt gyerekek tankönyvei,régi ruhák stb. S ezek szétválogatásához, az egyes daraboktól való megváláshoz bizony nagyon értő vezetés kellett.

S tegnap én is elgondolkodtam. Évek óta gyűjtögettem tárgyakat, amik végül a házban otthonra találtak. Évtizedekig vártak végső helyükre. S vannak amik tán feleslegesek, vagy már idejétmúltak? Ők a babák. Egy időben jó volt, hogy velem voltak, reggelente a mosolygós Helenre nézve a napom is szebb lett, másik a gyerekemre emlékeztetett, a harmadik a szépségével fogott. Most többnyire bedobozolva vannak. Nem tudok szabadulni tőlük, itt vannak a lányunokák. Hátha valamelyik megszereti majd őket.


 Időnként átnézem a lakást, s elgondolkodom mi lenne az a 3 tárgy, amit mindenképpen magammal vinnék, ha választani kellene. Kettő makacsul tartja a helyét, a harmadikon vacillálok. (Most nincs módom megmutatni őket.)

Elgondolkodtatok már, mi lenne a ti 3 tárgyatok, amit magatokkal vinnétek?

Amikor a napsütés áttör a felhőkön,

s alattomban ismét sötét felhők kúsznak be be a kert mögé.

 Itt már olvad

 S már jönnek a felhők ismét, s a népek, hogy semmiből ki ne maradjanak!

Ajándék

Ajándék, majd írok róla, most ennyit. Szép ugye? Nekem csodaszép!.

Egy könyvről

"egyszerre nyűgöz le a költői brutalitás, amivel  a kivándorlástól pusztuló sváb falu világát bemutatja, a sorok közt vibráló bátorság és erő, és az, hogy ezt az egészet még ott és akkor le tudta és le merte írni valaki." írja Dragomán György a könyv utószavában.  A "költői brutalitás" mily találó szavak a könyvre.  Itt olvashattok a könyvből részleteket. Egy ülésben olvastam el, néha összeszorult az öklöm, néha eszembe jutott a tőle olvasott első könyvem a Lélegzethinta. Nem véletlenül. Az egyik női szereplő is megjárta a lágerek poklát, aztán a Ceaucescu féle Romániáét. Az emebertársát lealacsonyító ember mindenhol egyforma. S melyik volt a nagyobb pokol?

Nem könnyű olvasmány. Viszont örülök, hogy nem hagytam ki. Amit épületekben, kultúrában maguk után hagytak a kitepülők, beleszakad az ember szíve.

Erdőbe indultunk

 Pocsolyafotók

 Az út vége

A falu vége

 
Árnyékok

Vonalak

Admont, tavasz

Nekem fontosak ezek a szobrok? Ahogy nézegettem a rügyező, levélbontó fákat, a levelek közt áttörő napsugarakat úgy gondoltam, jöjjenek "ők" e városkából.

S ezeket akkor már nem hagyhattam ki! Melyikkel tettem volna?

Napfényben tündöklő tulipánfa. Március volt, tavasz. Tavasz! Nagyon várlak!

Elvágyódom? Tavaszra vágyódom? Máshova vágyódom?

Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat, mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel. Hamvas Béla

Bad Ischl

Admont