Amikor a fény áttör

 a fák között       

 

                                                                      

 

és bekukucskál a szobába

                                                                                   

 

 

A férj süteményt rendel telefonon,

a feleség elkészíti, s virtuálisan megmutatja,

 a macskák ellopják, s megeszik. Na, nem mindet, csak egyetlen darabot, de ők legalább megkóstolhatták.

S ha a töltött tallér nem lett volna elég nehéz, készült mellé egy kis krumpliprósza, ebédre. Finom, zalai étel. Nem a könnyűségéről híres, de nevet adott egy fesztiválnak is. Én csupaszon ettem, s bíztam benne, még annál is inkább bíztam benne, hogy nem fog megártani. Szerencsém lett!

Ez volt a szombati nap hozadéka. Kérdezhetné bárki: és a vasárnapé? Marad a böjt, mert megérdemlem. Semmi nehezet nem kívánok, fogyasztok majd ebédre egy joghurtot némi kenyérrel.

Két borító, két könyv, két vélemény

amely alapján ki-ki eldöntheti elolvassa-e?

 Én elolvastam az elsőt, aztán a másodikat. Másnap nekiálltunk a kolléganőmmel megtárgyalni. Szex, csak a szex, ami összetartja őket? Szerinte igen, nem tudnak miről beszélgetni, a nő nagyon feladta magát. Aztán elém jön egy jelenet: ülnek a szobában, tv is megy, de ami a fontos a beszélgetés, a meghitt hangulat, talán jókat is nevettek együtt.

Azért a kérdés még mindig bennem motoszkál, az írónő sem zárja le. S még egy gondolat, amilyen a két borító, olyan a két könyv is, szerintem szórakoztatók, meghökkentők, s minő meglepetés - elgondolkodtatók.

S ahogy látom, ez az 500. bejegyzésem. Örülök, hogy erre jártok!

Egy könyvről készültem írni

igazból már hetek óta készültem rá, mióta olvasni kezdtem. Becéduláztam, hogy idézzek, megfogalmaztam magamban, stb. Az igazság az, hogy nagyon magam alatt vagyok. Így más tollával ékeskedem, mivel szeretném másokkal, veletek is megosztani, mert szól a várandós kismamának, csemőjét nevelő szülőknek, s nem maradhatnak ki belőle az idősebbek sem. Az érintés élmény, szükséglet minden korban, s  a szerző oly csodálatosan vezet ezen végig minket.

S még egy megjegyzés: amikor kismamáinkhoz dúlát hívtunk még érdekességnek számított. Igaz otthonszülésről is szó volt, s ez nem egyöntetűen támogatott. Az ott megjelenő pár kismama lelkes híve volt, mások betévedtek, volt akit magukkal ragadtak az ott hallottak. Terveztük Büki Andrea meghívását, aztán egyéb érdektelenség miatt le kellett mondanom. Szívem szakadt meg, de öt-hat, netán tíz megjelenőért valakit Svédországból nem hívhattunk el. Mára tán változott a helyzet. 2-3 év telt el azóta. (Viszont a meghívásra már keret sincs.) S az ott olvasottakra ráerősit a fenti könyv szerzője. Azt hiszem ismét kezembe veszem, s elolvasom.

Változik az idő

s én hulla vagyok, mozdulni alig tudok. Pedig még haza kellene mennem, vérvételre is, s délután dolgozni.... Ennyit máról, mára. Ami biztató: legalább enyhül az idő!

 

A fenség.

Nem tudtam kihagyni a Mózsijaimat

  
 

 S amikor már feldereng  a fény, a Nap

Így havazódtunk be mi!