Vannak, kik

 keveset adakoznak a sokból, amijük van, s ezt az elismerés reményében teszik - e rejtett vágyuktól adományuk egészségtelenné válik.

És vannak, akiknek kevesük van, s mind odaadják azt.

Vannak, kik hisznek az életben és az élet gazdagságában, és az ő ládájuk sohasem üres.

Vannak, kik örömmel adakoznak, és ez az öröm az ő jutalmuk.  

Kahlil Gibran

Ha már mondtam á-t,

most mondok b-t is! Ismét e Wang folyó versei, egy kéréssel.

Mintha ott(hon) lettem volna,

már Kapolcsra gondoltam. A Vörösmarty téren jártunk, azaz inkább fagytunk össze, amúgy emberesen szombaton délután. A forralt bor segített emelni az ember hangulatát. Nagyon sok ismerős árusra leltem, sőt még Katlan Tóni is itt állította fel a konyháját! Természetesen akadtak újdonságok is! A zenészek  melegséget hoztak a zord időjárásba.

Aztán az ember rácsodálkozott a szálloda mellé felállított fahasábokra, az üveg mellé került  melegedés lehetőségére...

 

Sajnáltam, hogy a fényekről lemaradtam, a hideg (és a család) hazavitte az embert.

Születésnapok

Volt egy ötven -, egy hatvan - és egy kilencven éves. A hétvégén őket köszöntöttük. Sokáig éljenek erőben, békében, boldogságban.

Ismét ajánlom őket,

avagy megosztom mindazokkal, akik nem ismerik ezt a blogot: a Wang folyó versei, az elbeszélést (A Háromkirályok ajándéka) ismertem, az illusztrációk  kiegészítik a  történetet, amelyet így advent idején jó újraolvasni. Kukkantsatok be, megéri!

Blogbejegyzések, címek

Egy külföldi blogbejegyzés és egy egy magyar. Mi a közös bennük, több száz kilóméter távolságban? MIre gondoltok mielőtt megtekintenétek?

A magyar bejegyzésről loptam a kollázst. Kicsi iskola, ötven gyerek. Nem kiválóak, a felzárkóztatáshoz használják a kézművességet. Sikerrel! A fenyőfán minden a gyerekek keze nyomát viseli: tenyerüket, ujjaik nyomát festékbe mártva. Ügyes pedagógusaik vannak!

 (Ezt csak zárójelben kérdezem, ha valaki egy módszert, s annak írásos, kézműves anyagát akarja levédetni hova érdemes fordulnia? Tudtok ebben ötletet adni? )

Az éjjel valaki járt nálunk

s reggel a vendégségben lévő unokák az ablakba kitett csizmácskákban ajándékot találtak.

A nagy szemek még nagyobbra nyíltak, mikor elmeséltük, hogy este mikor beszélgettünk valami motozást halottunk, akkor jöhetett be a Mikulás. Estefelé már céloztunk rá, hogy láttuk a szarvashúzta szánt elrepülni az ablak előtt. Így kerültek a csizmák az ablakba... Jó, amikor még benneélnek a mesékben, s az ötéves hiszi, éli a mesét. Vajon még meddig?