Oldalak

2012. december 10., hétfő

Mintha ott(hon) lettem volna,

már Kapolcsra gondoltam. A Vörösmarty téren jártunk, azaz inkább fagytunk össze, amúgy emberesen szombaton délután. A forralt bor segített emelni az ember hangulatát. Nagyon sok ismerős árusra leltem, sőt még Katlan Tóni is itt állította fel a konyháját! Természetesen akadtak újdonságok is! A zenészek  melegséget hoztak a zord időjárásba.


Aztán az ember rácsodálkozott a szálloda mellé felállított fahasábokra, az üveg mellé került  melegedés lehetőségére...


Sajnáltam, hogy a fényekről lemaradtam, a hideg (és a család) hazavitte az embert.

5 megjegyzés:

  1. Szép képek. Nagyon hideg van, nem is emlékszem hogy mikor volt utoljára ilyen decemberben, mostanság általában csak januárban és februárban szokott ez lenni. Nem szeretem.:(

    VálaszTörlés
  2. Én szeretem a hideget is, a decembert is, nyáron Kapolcsot is.:-)

    VálaszTörlés
  3. Éva, ha melegen vagy öltözve akkor igen, szép a tél, szeretni való,de erre nem számítottunk. A jeges szél szinte csontig hatolt, elrontott minden szépet. Azt hiszem legnagyobb forgalma a forralt borosoknak volt, azt láttuk mindenki kezében.

    VálaszTörlés
  4. Hát, igen! Megfelelően öltözni.Jó ismerősöm nagy bölcsen egyszer azt mondta, az időjárás élvezete megfelelő felszereltség kérdése. :-)Ő ezt a szót használta!
    Öltözetet is mondhatott volna.

    VálaszTörlés
  5. Biztos kellemes élményben volt részed, beszédesek a fotók csak kissé messzi van....

    VálaszTörlés