Vigasz

Juhász Gyula: Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.
 

 

A szobában üldögélés helyett

 

Léleksimogatás

 Napközben, némileg hidegben, késő délelőtt mentünk ki, szó szerint lelket simogattatni, fotózni. Természetesen az elem rögtön kimerült, maradt a mobil. Az erdő kiirtására is kíváncsiak voltunk. Itt nem lehetett látni. Öröm volt. Bezzeg a másik oldalon, no,ott aztán sír a lélek attól amit lát.

 Múltak a napok

Elvegzendő munkák,

 nincsenek köztük folyamatban lévők, kisebbek, napi feladatok

S csak a jéghegy teteje. Kint az asztalon, a konyhában, látható helyen. Hogy mindig szem előtt legyen ...

Az első a kertjeink alatti fotó, a többi nálunk készült. Reggel,köd alatt.

Közben olvasunk is, s lesantulva is világgá megyünk. Ilyenek ezek a macskák.

Ez pedig a napi szép!

Elmaradtam

 Egyszerűen nem tudom utolérni magam. Rengeteg az elmaradás, kicsi, kisebb a tehetség. S a szemem miatt nem merek a közepébe csapni a munkának, csak szőrmentén.mire szabad leszek ,beáll majd az időjárás. Murphy úr elvégre barátunk.

Magamról fotóztam...

Őszi, arborétumi évadzáró

 

Kicsit világgá mentem

 

Fent Csongrád, lent Szentes. Imádtam. Szép, napsütéses délután volt. Kedvesekkel. Annyira kellett.

.

Itt már nagyon esteledett. Bekukkantottunk, e meseszép városkába. S a cukraszdában finom tortával bezártuk a napot. Köszönet érte.