Oldalak

2017. március 25., szombat

Fordított arányban



létezem. Vágyaim, álmaim, elképzeléseim szárnyalnak, a fizikai lehetőségeim a földön vannak, időnként a föld alatt. A vágyak és a lehetőségek tehát  fordított arányban  vannak egymással.

Megszámoltam nyolc növényt ástunk át, de került még melléjük vagy  tíz darab új. Az átásottak 2-3 évesek, volt amelyikkel volt munka. A Csodakertben nyilatkozott valaki, hogy kétszázszor ültetett át mindent, én biztosan nem szeretném. Szerettem volna, ha már az új helyükön bimbóznak, nem mindegyiknél sikerült, azt viszont látom, hogy az új helyükön kezdenek megtáltosodni.

Az új növények vásárlásával voltak kalandjaim/kalandjaink. Balek is vagyok, tapasztalatlan. Vettünk lila bogyót, itthon utánaolvasva láttam kellene mellé társ is. Ezt mondhatták volna a kertészetben. Jelzem nem is igen tudják, viszont ha már valamit ültetek, legyen teljes. Szóval első kertészet, bent a városban ne kelljen még vagy 12 km-t ismét autózni. Nem volt nekik, de könyvből!!! a hölgy megerősített kell a növényemnek társ. Tehát vissza az eredeti kertészetbe. Nagy nehezen megtaláltuk a többi növényt, ebből a szállítmányból. (Azt ugye tudja mindenki, hogy az éppen virágzókat árulják (úgy a növény szebben mutat, vagy inkább megmutatja magát), s helyezik el elől, a kirakatban, A többit hátul tárolják. Én is éppen itt láttam meg az első növényt, s mivel a listámon volt elhoztam, láthatatlanban.) Kerestem még bogyósat, nem volt, nem talált a kis hölgy, de ajánlott valamit. (Erről itthon utánaolvasva derült ki, hogy egy kényes növény. Ezt elfeledte elmondani. Képzeljétek  10 cm-es ágai folyamatosan letörnek, nem is értem ilyennel még nem találkoztam. Amúgy teraszra való lenne. Szóval soha többet nem vásárlok listán nem szereplőt. S gondolkodtam szóljak-e a kertészet vezetőjének, mert azért ez két durva hiba, csak nálunk. Nagy áruda, forgalmas, tán több eladó is kellene, áruismerettel, nem biztos, hogy minden vevő minden növényt ismer, amit vásárolna. Lásd a balek vevőt...)


Aztán végre kinyitott a kedvenc árudánk, az angyal kertészet. (Nem ez a neve, én hívom így. Gondolom nem véletlenül.) Ott megtaláltam  a keresett bogyóst. Ígéretet kaptam a két hiányzó nyári orgona beszerzésére, s megbeszéltük a tudnivalókat. Ő javasolta a növények, az átültetettek tápoldatozását, nem szoktam. A hunyor, ahova került jól érzi magát, virágai magasra nyúltak, jönnek az új hajtásai. A kockás liliom is lassan nyílni kezd, nagyon vártam. Nem mindegyikük, van amelyik kókadozik, remélem "még".

A fűszerkert, a veteményes elhanyagolva, várhat még, egyenlőre ez a sorsa. Érdekesség, hogy mindkét rozmaringunk, a hatalmas cserje is elfagyott. Árudákban még nem kapható, ahogy  a bazsalikom sem. Gondolom az máshol is így van.

Amúgy a madárkáink, már a tengelicek jönnek a madáretetőre szorgalmasan. Ha látom, hogy helyben evő madár van, akkor ők foglalják a helyet és uralkodnak. A zöldike azóta nem érkezett. Nem etetnék már, miattuk teszem, ha már így ideszoktak. Gondolom, nem ok nélkül. Viszont rozsdafarkút még nem láttam.

4 megjegyzés:

  1. Szinte minden sorodra szeretnék válaszolni, de az túl terjengős lenne egy kommentben. Szívemből szólt minden sorod. EWzen a hétvégén ültettem a fűszernövénykertet, mert kifagyott nálam is minden. Iszuonyatos energiánkba telik a ház kívül belül szépítgetése és sajnos nekem már szinte nem is megy. Rozsdafarkúkat még nem láttam énb sem most. Mi színváltós hólyagvesszőt, japánbirset, rózsaloncokat, argentin fűvet, homoktövist, aranyszilt ültettünk most hétvégén.

    VálaszTörlés
  2. Nem olvastam át mielőtt elküldtem. Sok az elütés. Bocsánat. :(

    VálaszTörlés
  3. Györgyi, ez nálam is előfordul. Györgyi, én annyira szeretném csinálni. Valahogy nem olyan az erőnlétem. Azért próbálkozom. Azt az aranyszílt megnézem, a többiből ilyen-olyan van nekünk is. Én weigela alexandrát hajtottam, bordó levelű rózsalonc.

    VálaszTörlés
  4. Tudod ez szinte minden egyeb teruleten is ismeros a termekismeret hianya.Engem legutobb majdnem locsolni kelltt, amikor a penztraoslany megkerezte a diora hogy mi az, es egy masik uzletben a pacalt halnak nezte:DMeg a pacalt csak csak elfogadom, foleg kis kamas zlany volt, de a diot nem ismerni...napokig nem tudtam tullepni.

    Nagyon szereted a kerted, jo olvasni nindig:) Vigyazz magadra!

    VálaszTörlés