Reggel még...

 

két fenyőnk és a diófa a maga szépségében, teljességében. Aztán "ment" az első fenyő, s "ment" a második

 

s a szomszédaink levágatták a telkük fölé lógó összes diófaágat. Belehaltam,  érezte a szomszédunk, átjött vigasztalni, akkor is belehaltam, nem is fotóztam. Erre építettük  a kiülőt, a diófa alá, az árnyékba, mondjam még, s hogy néz ki az egyik oldalán lecsupaszított öreg diófa, mindenki fantáziájára bízom. Én belehaltam, ez a kis halál. Szívhalál.

Ősök nyomában: Kemenesszentmárton

 

Évtizedek óta nem jártam itt. Éppen a környéken autóztunk, szerettem volna látni nagyapám gyermekkori lakhelyét, szülőházát. Mi raktározódik el mélyen az ember sejtjeiben, tán nem is tud róla honnan, mit hoz magával? Szeretem az erődtemplomokat. S íme ház előtt áll egy  erődtemplom,  nem emlékeztem erre. Hogy figyelhet fel ilyenre egy kisgyermek?

Töttöskáli románkori templomrom

 

s hazafelé

Mindszentkálla, keresztek

és gyönyörűek, ha lehet rájuk ezt a szót használni. Az egyiknek a naívsága, a másikon pedig nevet Jézus.

 

Hogy tudjuk, hova is érkeztünk!

a község honlapjáról hoztam ezt a fotót, annyira belemerültem a részletekbe az egész fotózása elmaradt

 

Terül is, bokor is, mi lehet? Szömörce?

 

másnap:

 

 és a kertben:

Kövek közt, avagy őszi visszatérés

amikor már nincs kánikula, felmászhat ide a mozdulni tudó ember. Aztán kiderült nem kellett sokat gyalogolni,
hogy  ideérjünk,
hogy körbejárjuk,
hogy rácsodálkozzunk.

 Mit láthatunk? Kinek, kinek a fantáziájára bízom.

 

 

 

 Avagy miből készülhettek a malomkövek?

 

 Sokan voltunk. S még többen.

S hol jártunk? Szentbékkállán, a Kőtengerben, Kőtengeren.