Oldalak

2015. február 28., szombat

A címen sokat gondolkodtam, tehát: Fodorkának, sajnos, kiegészítésül

Tavaly, mikor a fiam transzplantációja volt, hazajövetele után egy héttel veseelégtelenséget kapott. A pécsi kórház fedezte fel a laborleletek alapján, nekünk a sok tünet (értsd mellékhatás) között fel sem tűnt egy újabb betegség. Lényeg: beküldték  a traumatológiára a városunkban, infúzióra. A sürgősségi letagadta, hogy a vérképpel gond lenne. Főorvosi aláírással és szakorvosi konzultációval!!!!!! Hogy nem volt igazuk a körzeti orvos, majd a pécsi szakorvos is jelezte zárójelentésén. No komment. Hogy a fiam milyen gondviseléssel mászott ki belőle spontán, azt gondolom csak az égiek tudják.

Ez a minap a kollégánkkal esett meg. A körzeti orvos, a felesége állapotát látva beküldte a sürgősségire. Ott elküldték, hogy minden rendben a vérképe alapján!!! Az autójában szállította, segítséggel tudta ki- és betenni az amúgy magatehetetlen beteget. Tehát vitte vissza és haza, az első emeletre. Az autóból egy szomszéd segítette kiemelni, aki dolga lévén egy padig segítette a hölgyet, majd elment. Férj nem tudván mit csinálni, maga kezdte felcipelni a feleséget. Aki az emeleti fordulóban elhunyt. Ezután a rendőrség a férjet vette elő, mert a haláleset nem kórházban és nem lakásban történt. Magyarázkódhatott....

4 megjegyzés: