Oldalak

2013. november 11., hétfő

Munkás hétvége búcsúztatta a szívmelengető őszt

s helyette már tegnap a márciusira emlékezető morgó szél jött éjszakára, mára hideg és eső.

Viszont kivágattuk a házól kb. egy méterre nőtt ringlófát, volt idő legallyazni, elhordani, némi trágyát juttatni a gyümölcsfák alá, körbeásni a levendulákat, s feljavítani a talajt környezetükben. Ha már ez sem használ új helyet kell nekik keresnem jövőre.

Amit  terveztem elvégeztem a kertben, nagyjából, ha meglehetősen elnyújtva, sok-sok pihenéssel megszakítva. Közben tegnapra még közös faház pakolás is jutott, mert Zsebi hogyhogynem kilyukasztotta a meszes zsákot, s ami kifolyt azon aludt. Még jó, hogy észrevettem. Szóval kipakoltunk, kimertük, csináltunk neki téli fészket. (Csak azt tudnám miért is van neki kutyaháza? ) S akkor már emberem hamar kicserélte a lyukas esőcsatornát is, s átalakítgatta a vízfolyás útját. Mondhatni új mederbe terelte, mivel félő volt, hogy a faház alatt kimossa víz. Szóval: elvégeztünk, rendbe tettünk, s mire mindez kész volt rendelésre érkezett az időjárás változása. S mily jól esett behúzódni a meleg szobába, mécseseket gyújtani, füstölőt égetni! Csokoládés kuglófot eszegetni, melynek illata betöltötte az egész házat.



7 megjegyzés:

  1. Olvasni is jo volt, bar kuglofom nincs.Itt meg havasesoben jottem haza, es eleg korai ez a hideg is.Azt mondjak az indianok , kemeny tel lesz.

    VálaszTörlés
  2. Ilyen meleg ősz után? Itt is hallottam már ilyent.

    VálaszTörlés
  3. A levendulád napos helyen van?Imádja a tűző napot és a sok vizet.
    Ne keserítsetek azzal, hogy hideg tél lesz! Sokba kerül és fázni sem jó!

    VálaszTörlés
  4. A napban nincs hiány, eredtileg gyepbe lett ültetve, persze jól körbeásva. Most ezt a tipppet adta a kertész ássam ismét körbe. Igazság az, hogy ami elől van homokos talajon, s öntöve is esetleg többet az sem ment többre. Sőt, amiket idén vettem palántákat, nem is virágoztak, ezek legalább már az első évben is. Ki érti ezt? Pedig annyira akartam levendulákat, annnyira!!!!

    VálaszTörlés
  5. De jó volt ezt olvasni! Szinte ott voltam veletek!

    VálaszTörlés
  6. A levendula a sovány talajon nől a legszebben. Amíg beered, lehet öntözni, utána nem kell. Az egyik legszebb levendulám magról nőtt a járda és a féltető találkozásánál levő 2 centis mélyedésben, és kb. 6 éve éldegél ott aligföldben, öntözés nélkül.

    VálaszTörlés
  7. Wonderful job right here. I definitely enjoyed what you had to say. Keep going because you certainly bring a new voice to this subject. NeuroFuse Not many people would say what youve said and still make it interesting. Properly, at least Im interested. Cant wait to see additional of this from you.http://www.healthcaresdiscussion.com/neurofuse/

    VálaszTörlés