Schäffer Erzsébet előző bejegyzésben bemutatott könyvéből hozok két részt. Beszéljenek magukért!
Schäffer Erzsébet: Súgd meg…
Egy négyéves, érzékeny, minden idegszálával figyelő, gazdagon fantáziáló kislányról, Liliről mesélt az édesanyja.
Azon a nyáron kisöccse született, Dani.
Amikor hazahozták a kórházból, Lili azt kérte, először hadd beszéljen vele ő. Kettesben.
Bevitték az ötnapos Danit a szobába, letették egy öblös fotelbe. Ekkor Lili odament hozzá, körbenézett, hogy valóban egyedül vannak-e, a füléhez hajolt és ezt mondta:
- Súgd meg nekem, milyen a Jóisten... Elfelejtettem...
„Az öregek, a régiek tudták még, mennyire fontos, hogy időt szakítsunk magunkra, önmagunk és a világ megfigyelésére. Tudtak figyelni, tudtak várni, tudtak csendben lenni, és földi létük minden percét értékelték és élvezték.
Ismerték minden földi és égi feladat pontos helyét, idejét, s ha elbizonytalanodtak olykor-olykor vártak és figyeltek….
Szállt a füst, bodorodott, mesélni kezdett. Régi idők meséit mondta el, történeteket, melyek nem merülnek feledésbe soha, míg lesznek emlékezésre, csendre, bölcsességre vágyó gondolataink.
Néha kialszik a pipám, akkor újra meggyújtom, rápöfékelek, hadd keringjen a füst fel a magas égbe, tudassa, hogy itt vagyunk, keresgélünk mi, feledékeny, gyarló emberek. „
Alexandra levele S. E. hez
Ez nagyon szép volt és jól esett. Én is szeretnék "régi öreg" lenni. Már alakulok.
VálaszTörlésHa bölcs öregeknek, akkor rendben, egyébként még várj!
VálaszTörlésAz az elso az nagyon talalt, nagyon szep!Koszi:)
VálaszTörlésEngem is megfogott, ezért tettem ide!
VálaszTörlés