Olvastam Tolsztoj könyvét, a Kreutzer-szonátát. Érdekes megfigyelni, de mondhatnám mai szemmel felháborító ahogy a nőkkel való viszonyról ír. No, hamar meg is született rá a válasz feleségétől, női szemmel. Most egy kötetben olvashatjuk.
S mellénk szegődik a szerencse, vagy a kiadói figyelem, s Szofja Tolsztajáról írt könyvet is olvashatjuk. Na, nem folyamatában, mert számomra a sok filozófikus rész időnként sok, de érdekelt a nőnek a sorsa, aki 13 gyereket szült az írónak, nevelte őket, gazdálkodott, a férj kiadója lett később, s tisztázta, időnként többször másolva gyöngybetűvel írásait abban az időben mikor még nemhogy számítógépük, de írógépük sem volt. Számomra, akit időnként ledönt a gyengeség(betegség) döbbenetes, hogy volt ennyi mindenre energiája? A fizikai erő mellett a lelkierő sem kevés: küzdelem a férjjel, aki saját elképzelései szerint próbált élni, oda se neki család, megélhetés. Aki ennek hevében szórta, vagy próbálta szétosztani a család megélhetési forrásait. S ott voltak a gyerekek, a meghalók (az ő elgyászolásuk, lehet ezen többször túllépni?), az élők, a család összefogása, később a már felnőttek, felnövők terelgetése. Írhatnék most irodalomtörténeti beszámolót, nem az volt a szándékom, engem a nő, a feleség, az asszony érdekelt, most ebben az olvasásban.
S nem elég a családi küzdelem, meg kell küzdenie azzal, aki a férjet befolyása alá veszi, szembefordítja a feleséggel, akit megpróbálnak kisemmizni, s évtizedeken keresztül rossz hírét kelteni, míg valaki, egy hölgy, irodalomtörténész nem veszi a fáradtságot, s írja meg az igazat, mintegy rehabilitálva ezt a számomra csodálatos asszonyt.