Tegnap a halál szorongatott, no nem annyira, de elfektetett. Hallottam a mentőt is járni, szorgalmasan. Hullik a férgese, örülhet a tb. Meg aki mögötte van. Mesélik egészségügyesek, hogy a hosszú várakozások miatt a betegek keresnek magánrendelést. (A kórház körül 4-5 magánklinika van, nálunk. Akkor, hogy is van ez?) Viszont nem törlik az előrejegyzett időpontot, s ilyenkor az orvost büntetik. Az orvost? Elfelejtettem akkor rákérdezni, utólag gondolkodtam el.
Szomszédasszonyom egy hete hordja be a téli tüzelőt. Egyik lánya négy műszakos, a vője is eleget dolgozik, kell a hobbijára a pénz. Másik vő a céget bővíti. Nem érnek rá két órában, hogy bedobják a fáját. Élelemért azért hetente ideérnek, ha máshogy nem, de a lányok, igen. Meséli, hogy valamelyik nap elesett, a lába maga alá került, egy órán át képtelen volt megmozdulni. Akkor hideges volt még az időjárás. Ott ült kint, várt, a férj nem nézett ki. Ő kivonta magát a forgalomból, jó szakmája volt, de az alkohol elvitte más irányba. Biztatják a lányai adja el a házat, menjen be a városba lakni. Az, aki világéletében a földből élt? Akinek kétcsaládos a háza, igaz csak ketten lakják. Ezek nehezen eladhatók. Néha elgondolkodom, ha ő is leesik a lábáról, akkor mi lesz velük?
Meghalt a sógornőm édesanyja, másodszor. Ahogy a neurológus mondta nekik, az Alzheimer kórban két halál van. Felhívtak, megmondták, de ne menjünk a temetésre
(tudják, hogy vastagon vagyunk anyagilag eleresztve), mert az ünnepre úgyis meglátogatjuk őket, akkor együtt kimegyünk a temetőbe. Elfogadtam az érveiket, de valahogy mégis valami nincs így egészen rendben, még sincs.
