A múltkor egy filmet ajánlottam. Amíg néztem sokáig nem értettem mit is nézek, valamiért mégis kitartottam, ill. pontosabban a filmhez írt egy hozzászzólás nem várt fordulatú befejezést sejtetett. Tényleg nagyot fordult a film, belém ette magát, másnap még a buszokon is ezen törtem a fejem, miért is?
Aztán meséltem róla valakinek, aki kiakadt a poltergeist fogalmon. Fogalmon? Inkább a szó mögötti tartalmon. Tudom, ezeket a természetfeletti jelenségeket nem mindenki fogadja el. A Wikipédiából másoltam ide egy sort, ami fedi a film jelenségeit: " Sokan úgy magyarázzák a jelenséget, hogy azt az ember idézi elő, amely a belső feszültségek alatt álló
tudatalatti pszichokinézisének (
telekinézis) eredménye." Ez volt a filmen is, de ha nem láttátok a filmet nem akarom lelőni. (Mivel senki nem reagált rá, gondolom nem is nézte meg senki sem.) Akkor már csak az a kérdés miért is kavart fel ennyire engem a film, hogy napokig a hatása alatt voltam?
Talán azért mert anyámnak egy gyereke volt, az öcsém.
Talán azért, mert felnőttként ha hívtam, s meghallotta a hangom,"ja, csak te vagy"-gyal üdvözölt. Igaz, az is az öcsém egy ideig Ausztráliában élt, akkor is, ez a mondat nagyon fájt nekem, mindig. A hazatérte után is.
Talán, mert az én gyermekeimről nem volt fotó kitéve a munkahelyén, csak az "övéiről", értsd öcsém gyerekeiről.
Talán azért is, mert hozta haza a gyerekem a kórházból vonattal, s beszélgetett valakivel, miközben szedte elő és mutogatta az öcsém családjának fotóit. Rólunk egy fotó sem volt nála, érted anya, egy sem!- mesélte utána a fiam. Rólam, a gyerekeimről szó nem esett, mi nem léteztünk. A számára. Ahogy a nyaralójuk falujában mézért mentem valakihez, s mikor kiderült ki az anyám mesélni kezdett "rólunk". A mézes néni. Az idegen, de egy történet sem szólt rólam, mirólunk. Amikor a harmadikat adta elő, mert látta rajtam amit kellett, s próbálta menteni a menthetőt újabb történettel, ami ismét nem rólam szólt, kifordultam, otthagytam őket. Sírtam.
Aztán mikor meghalt anyám, nem zokogtam, nem sírtam. nem értette a környezetem, a munkahelyem. Magyaráztam volna el nekik? Igaz ez, már évek múlva derült ki, akkor nálam erre a miértre nem kérdeztek rá. Csak elítéltek.
Lehet, hogy ezeket kavarta fel bennem a film? Lehet, hogy emiatt fogott? S most jól kipakoltam ide, de fene bánja.
Aztán a gyerekkel, már a szülőkkel nézni kezdtük a filmet, ezt a filmet, itthon fejeztem be. Más műfaj, elgondolkodtató (is), engem beszippantott. Művészetek: szavak és képek. Festészet és irodalom. S még annyi minden más ezek révén, s ezek ürügyén. No, persze van benne szerelem is. Ez a hülye magyar cím, s a romantikus vígjáték megjelölés. Romantikus mehet, de vígjáték?
Apropó szerelem eredeti címe Szavak és képek. Nem értem,féltek, hogy így nem lesz nézője, nálunk?
