Kinek mire telik!

forrás

 

Szeptemberi méhmágnes: kékszakáll

Már nem tudom mit is látok. Az úgy volt, hogy megterveztem egy új kertrészt, aztán kiderült az nem úgy működik. A zöld levelű, sötétlila virágú kékszakállnak helyet kellett keresni.

A rézsűre került, ahonnan odakacsinthat az "öregnek". Ha majd minden kibontakozik piros-lila színvilág lesz. Majd, már csak ki kell várni azt a pár évet.

Ugye milyen jók is lesznek majd együtt? 

Őszi menyasszony.

S a legszebb virágszálak a kertből. Szeretem ezt a fotót.

Akkor most induljunk-e sétálni Zsebivel vagy sem?

Titkok és elhallgatások

Teljesen véletlenül akadtam rá a filmre. Nehéz volt megszólalni utána. Zsidók elhurcolása, egy megmenekült kislány. De mitől menekült meg? Mit hurcolt magával, míg tudta hurcolni? S mik derülnek ki évtizedek múlva?

Estefelé érkeztek,

ránéztem az órára, fél öt körül. Ellepték a fűzfát, sürögtek-forogtak. S ha nem látom, nem hiszem el, kinéztek a fa alól. Mihelyt elmentem rávetették magukat a madáritatóra. Hatalmas fürdés kezdődött, s ahogy jöttek, mentek is el vagy tovább.

Ránézésre őszapóknak tűntek. Azt hiszem továbbképzést kell tartanom madárügyben. A vadvirágos folyamatos.

Körülnéztem, ők voltak. A fotó forrása 

 

 

 

"Az égen nyári fényözön"

 

Tóth Árpád: Kecskerágó

Az égen nyári fényözön;
De minden bokrot megelőzve
A kecskerágó már az őszre
Bíborsapkásan ráköszön.

Mintha lombjain csupa kis
Tündéri pöttöm püspök ülne,
S bíbor birétumban örülne,
Hogy mily szép még meghalni is.

Ó, áldott őszi tarkaság!
Szelíden búcsúzkodó lángok!
A néma domboldalban állok,
S nézem a bölcs kis dudva-fát.

Igen, igen, vergődni kár.
A sziromtépő vén mohóság
Hiába. Meghaltak a rózsák.
Ébredj békével, drága Nyár!

Tán nem találkozom veled
Többé. Mindegy. A szél megindul,
És ajakamra fú a lombbul
Egy első hervadt levelet.

Érintésétől áhitat
Borzong át, mintha áldozónak
Nyújt ajkára az áldozópap
Hűvös ostyát. Lement a nap.

 

Az elsőt a madarak hozták, a másodikat mi. Egy a közös bennük, mindketten az őszt jelzik.

Tegnap

ötyézni indultam a városba, pontosabban félötyézni. Majd lekéstem a buszt, mert valami hivatalos levelet írtam, felvállalva egy közügy intézését. S döbbentem tapasztaltam, hogy a gépemen lévő wordl-ön belül nem tudok szerkeszteni. Gyors telefonos segítségkérés.

Aztán mibe is öltözzek? Végül a szokásos, jól bevált, évek óta hordott, s imádott batikolt hosszú ruhámban indultam el. Len, lenge, ha hosszú is, jó viselet. Aztán, ha már város egy-két gyors ügyintézés, de az mindig némi beszélgetéssel jár, s picit el is késtem. Viszont végre összejöttünk, s jó három órán keresztül beszélgettünk, emléket idéztünk,s közben az ember lánya (mert épp úgy volt a székem) "mozizott" is. Egy belváros kora őszi, meleg idős forgataga, pontosítok esti forgataga. Nekem ez is élmény? Hát, szégyelljem bevallani? Az volt.

Ma reggel viszont fejfájással ébredtem. Ritkán fáj a fejem. Most néztem az időképet, lehűlés jön. Ennyire jó szamár lennék? Bár a hidegfrontokra előtte napokkal már reagálok.

Most fogom magam, vásároltunk egy-két növényt, megyek keresek nekik helyet, s fűnyírás is vár ránk.

 Hetekig eltűntek a madaraink, ismét látom őket, jönnek, isznak, fürdenek. Cinke tavasz óta a környéken nem volt, most ott cserreg a diófán. Vagy pirreg? Nagy élet kezdődött a lombok között.

A diófán! Ami fogta magát, s a levágott oldalra átcsoportosította a lombjait. Mert ugyebár, az ember mit szól, azaz mit vág bele az ő dolgába. (Azért teljesen nem,  a régi, árnyékban ebédelünk lehetőség odalett. Idén tán háromszor, ha kiültünk alá enni. Pedig úgy szerettük...)

 A kékszakáll teljes méhlegelő pompájában. Szinte még napnyugtakor is ellepik a méhek.