2016. június 21., kedd
2016. június 20., hétfő
Innen-onnan
Olvasom a könyvet
s velem együtt olvassa, vagy inkább hallgatja felolvasásomat az uram. (Ebben a hajnal óta szakadó esőben...) S folyamatosan, közösen állapítjuk meg, miközben jót szórakozunk: semmi új nincs a nap alatt, legfeljebb más. "Mentés másként." (Most az emberi részét említem a könyvnek, mert élhetünk az 1800-as-as évek végén, az új század elején, vagy akár napjainkban ugyanazokra a megnyilvánulásokra ismerünk rá.) Amúgy a könyv történelmi, háttéranyaga érdekes, alapos, izgalmas világba vezet be. Amiről olvashattunk, tanulhattunk már, de így a magánélet felől közelítve, dokumentumokkal alátámasztva azért egészen más.
(Az egyik szerzővel riport.)
Hallgatom a rádiót. Felolvasás, az ötvenes éveket illusztrálják: dolgozó paraszt... Ha nincs kormegjelölés, akkor is egyértelmű a "dolgozó" jelző miatt. Legfeljebb a dolgozó paraszt akkor inkább már tsz tag volt. A kor elvárásai miatt akkor úgy jobban hangzott.
Nézem filmen a megható történetet, ahol a leszbikus párból a szülőanya hal meg, s a nagyszülők elveszik a párjáért betegségében harcoló, a kislányt fogantatása óta kísérő, majd nevelő másik anyától a gyermeket.
S ma a rádió családi műsorában a meleg párok gyermekvállalásáról (is) esik szó. Milyen családmodellt állítanak a gyerekek elé? Vállaljanak, vállalhatnak-e így gyereket? Aztán átfut rajtam, s mi van a házastárs nélkül szült, s az elvált szülők gyermekeivel? Ott milyen a családmodell? A műsor is felveti, hamarosan.
S ugyanezen műsor korábbi adása, ahol a pár szépen vált el, ma is barátok, találkozáskor puszival köszöntik egymást. A kislány mégis csikorgatja a fogát álmában. A gyerek ezt a nagy harmóniát mégis másként éli meg.

2016. június 19., vasárnap
Tivadar,
hogy megmutassam azt a települést is, ahol a szállásunk volt.

S református temploma. "Csak" református templom.
A kék szín miatt is hoztam most, itt is kékek a mennyezet táblái, a padok. Majd rákeresek a színhasználatra. S ha valaki segíteni tud ebben, megköszönöm. Pl. Szamosújlak felújítása annyira átgondolt volt, gondolom nem ok nélkül használták.
A Tisza partján üdülőhely van. Nyaralói magas lábakra épültek. A szívemnek legkedvesebbet mutatom meg most. A többin az elmúlt korszak építkezése is látszik.
S református temploma. "Csak" református templom.
A kék szín miatt is hoztam most, itt is kékek a mennyezet táblái, a padok. Majd rákeresek a színhasználatra. S ha valaki segíteni tud ebben, megköszönöm. Pl. Szamosújlak felújítása annyira átgondolt volt, gondolom nem ok nélkül használták.
Szamosújlak, amely szinte teljesen megőrizte középkori formáját
A harangláb 1867-ben készült, amikor a templom bútorzata is.
A szentélyboltozat nyomai vagy inkább csak jelzései a hajdanvolt szentély helyén.
A középkori tetőszerkezet kötéselemeit bemutató nyitott fedélszék. "Problémát jelentett, hogy semmilyen hiteles
dokumentum nem volt arra vonatkozóan, hogy milyen volt az eredeti
tetőszerkezet. Ezért a magyarországi, hasonló templomok még meglévő
tetőszerkezeteit alapul véve, egy rácsos-tartókból álló, de az eredeti
tetőszerkezet elemeivel megegyező szerkezeti kialakításra került sor,
amely rendkívül különleges látvány." forrás
Színe és fonákja: gótikus formájú kőkeretes ajtó.
" A műemléki helyreállítás építészeti
koncepciója kialakításánál elsődleges szempont az volt, hogy az épület
történeti értékeit hitelesen mutassák be.... A magas tetőforma visszaállításával és a
fedélszék szerkezetével teremtődik meg az egyes korszakok közti
harmónia. A szentélyboltozat az elméleti rekonstrukció bizonytalanságai
miatt sem épülhetett vissza, helyette a XVII–XVIII. századra jellemző,
helyi építészeti hagyománynak tekinthető, még középkori formákat őrző
fedélszékek átértelmezett, elvont formája lépett." forrás
A templom helyreállítását Europa Nostra oklevéllel ismerték el.
2016. június 18., szombat
Reggeli sétán
Ennek a növénynek mi a neve? Elfelejtettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)