Változások

Aláírtam a papírokat, ezzel egy lépést tettem a majdani nyugdíjazásom felé.  Kolléganőim meglepődtek, az időponton, de mondtam, az a biztos, amit már leírtak. A munkámat nagyon szerettem, hiányozni fog, nagyon. A körülmények az utóbbi időben egyre elviselhetetlenebbek lettek, ezzel már nekem nincs energiám birkózni. Az utóbbi év vírusai a földbe döngöltek, nem jó a fizikai állapotom, a költözés erre csak rátett. (Jövök tegnap haza a busszal, tényleg jól voltam-mihez képest, hogy nem ájuldoztam a várakozás és buszozás alatt, mint előző nap- erre ismerősöm a buszmegállóban rákérdez: fáradt vagy? Akkor mit magyarázzak.) Ha lehetne már tegnaptól nem dolgoznék.

Többen kérdeztétek a lakásügyet. Mi, a férjemmel ötvenes éveink vége felé kerültünk össze, mindkettőnk mögött egy élettel. Amit eladtam(egy domb tetején, a harmadik szintről, imádtam, s isteni kilátással voltunk, s ahogy mondtam oda aztán senki nem látott be a szembe házból) az én lakásom volt. Izombetegséggel egyre nehezebben jártam meg, s nem beszéltünk még a bevásárlások felcipeléséről. Láttam a szomszédaimon ahogy beragadtak a lakásukba, hiába volt a bácsinak tolószéke. Lift híján mozdulni sem tudtak. Lehet, hogy túl óvatos vagyok, lehet, hogy körültekintő, nekem a lépcsőzésből elegem volt.  Ez a lakás sík területen van, földszinten és van hozzá kicsi kertecske, a lakás hosszán.

 Míg élt Macskaúr, na ő aztán kondiban tartott, naponta 1-3x le- és fel, ház körüli séták, stb. Nos ez az ő halálával megszűnt, s én is lassan átköltöztem  a házunkba. (A macskák újabb nemzedékéhez, akik közül úgy látjuk Kornyica elhagyott minket. Bár, egy kandúrmacskánál ez sosem tudható, s ő kiskorától csavargyári volt. A tény e pillanatban, vagy tíz napja nem jelentkezett.... Sajnáljuk, mert mindkettőt a maga egyénisége miatt szeretjük.)

A ház tömésház, szeretjük, de nem nagy, ahogy megfogalmaztam, még a kabátjainkat is a lakáson kell tartanunk. Ennek ellenére élhető, lakható, minden megvan, ami kell a mindennapi életünkhöz, csak a tárolás... Felfelé lehetne terjeszkedni, de minek? Jó ez így.

Így élünk mi.

Így éltünk mi?

Jött,

evett, mit evett, falt és felugrott a paplanos ágyra. (Ami azért már preparálva volt a számára.) Ő (Pi)Cirnyó. És hol van a testvére? Nos, ez itten a kérdés. Nem láttuk vagy 1 hete. Amúgy is csavargyári volt pici korától fogva.

Utolsó képem róla: úgy teleette magát, mint egy szülés alatt  ill. előtt álló anyamacska, domborodott kétfelé a hasa. Aztán hezitált: merre is vegye az irányt? A menés irány győzött, azóta nem láttuk. Reméljük, egyszer csak hazatér.

S remélem egyszer már én is másfelé is léphetek, mint a takarítás, pakolás, stb. Hétvégére a házban sikerült ugyancsak a takarítás közepében találnom magam, többhetes elmaradást pótlandó. Vasárnapra leállítottam magam, kész, vége, marad, ami még hátramaradt, pihenek.

Kert, fotók és csoda

S jöjjön a csoda. Olasz Ferenc Te Deum című albumát nézegettem, éppen Nógrádsápon jártam. Ezek az én fotóim, s egész más perspektívából készültek. Inkább  a környezetet érzékeltetném velük. A ő fotója télen készült, a havas útra meredtem rá, s egyszer csak kezdett a fotó fénybe borulni. Fel sem tűnt addig hogy sütött a nap, a fotón is, de számomra egyszer csak fénybe borult a fotó, mintha a kelő nap világította volna be. Döbbenetes élmény volt.

Az este nem volt nálam a fényképezőgépem,

így mindenki lemaradt a kakukkfű "karácsonyfámról". Én pedig ott lettem rosszul a látványtól! A kb. 40 négyzetcentiméteres, csodaszép, magas kakukkfüvem tele volt meztelencsigákkal, fent kapaszkodtak a szárakon, leveleken, mint díszek a karácsonyfán. Ilyent, s ilyen töménységben még nem láttam. Sóztam, s tudom ezzel a kakukkfű is odalesz, de abból már akkor sem lett volna teának való, ezek után már nem. Nem tudnám meginni.

Nézsa, kálvária, temető

 

 

 

 

  

S ekkor kifogyott az elem.... Szerettem  a nógrádi temetőket, megbecsültek a régi sírkövek. Sok helyen, ha ki is szedték, a temetők egy oldalán sorba állítva láthatja ezeket az utókor. Az országban sajnos, az elmúlt évtizedek új sírkövei által pusztítás lett a sorsuk. Kár értük. Emlékeink. Azt is figyeltem , hogy még a múlt század elején elhaltak sírjain is vannak virágok!!!!

Ajánló és álombeteljsedés vagy inkább beteljesítés?

Megálmodta, megcsinálta! S ahonnan hoztam: Sokszínű Vidék, olvassátok, érdemes.

 

Napfény, virágok.

 Az örök szerelmem: A napfényvirág. Mindig egy házra vágytam, ahol a kertben (mint apámnál) terem. Nyaranta melegíti a szívemmet, s nem győzök gyönyörködni bennük.

 A gannai határban szedett hagymák. Zsuzsa, ha olvasol, mikor rájuk nézek mindig rátok gondolok.

 

 A hortenziák is lassan virágba borulnak.

Az emlegetett egyik egyetlen, a másik maradt egyetlen levélnek, nem tud megnőni, fejlődni. Az egynyári mályva, remélem felnő, azaz meg is nő. Annyira vágytam rájuk...