Álmaim-házunk, kertünk

2014. október 13., hétfő

1922-2014

"- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
- Hogyhogy?
- Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra.
- Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem..."

Antoine de Saint-Exupéry

Juhász Gyula: A repülő dalol

Már zeng a gép, az űr felé leng
A karcsú szárny és reng a lég.
Már szűk a táj és tűnt az élet
S derengve vár szűz, tiszta kék.

Ferdülten múlnak a vidékek
És elcsitulnak a zajok.
A földi lárma lassú ének
S én érzem: szállok és vagyok.

Mi sír alattam, mi nevet lenn?
Nem hallom és nem akarom.
Mint rózsa sírra, hull szerelmem
S alél a földi parlagon.

Mint csillag, száll alá a sorsom
És úgy iszom e kék derűt,
Mint régi őszökön az óbort
S a bút, ez édes keserűt!

És hallgatom a lég zenéjét,
Mint hegedűt, mely rég, (be rég!)
Átsírt sikátorok setétjén
Idézve rétek reggelét.

Már számolom a lenge percet,
Mely új egek felé repít.
Száműzve lelkem, néma herceg,
Nem nézi vén vidékeit.

Hervadjanak ott lenn a kertek,
Itt égnek új, boldog napok,
Vidám bolygók, dalolva jertek,
Magam is bolygó dal vagyok!

Túl téreken és túl időkön
Menyasszonyom csókomra vár.
Embermúláson, életőszön
Keresztül surran e batár.

Hahó, enyészet, ősi hollónk,
Hahó halál, föld varja lenn,
Károgjatok a nagy koporsón:
Én itt bolygok már fönn. Amen.

Nyugodjál békében!

Szösszenetek

Kétféle orvos van: a pénztáros és a gyógyító. Évtizedek óta ütközöm beléjük.

Orvos, aki inkább tanít, mert ebben a helyzetben felelősséggel nem vállalja a gyógyítást. Tud valamit.

Van sztárorvos, ennek tudatában vonul, mosolyog, stb. S van a kollégája, aki már legalább annyit tud. Allűrök nélkül. Ő csak orvos, szerencsések a betegek, akik a keze alá kerülnek!

Óvónő, vagy inkább ÓVÓNŐ. Elküldik, mert a polgármester lánya frissen diplomázott, kell neki az állás. Több falu szülői fognak össze, kérvényt írnak, benyújtják, stb. Az ÓVÓNŐNEK mennie KELL! Most állást keres. Amúgy ötvenen felüli.... (Pár éve a szülői összefogás egy évre mentette meg a TANÍTÓNŐT. )

Nem véletlenül írtam nagy betűkkel, mert vannak, akiknek van végzettségük, s vannak szakmájukat magas fokon művelők. Néha, ha dönteni kell ez nem számít....

Cigány fiatalember. Végzettségekkel. S kis testi hibával. Megkeresi a képviselőt, segítsen állást találni. Kijön a válasz: menjen borítékot ragasztani. Hallgatom a rádiót, legfőbb emberünk nyilatkozik a több százezres cigány munkavállaló munkahelyteremtéséről. Nem tudom hallgatták-e a rádiót? Meg kellene keresniük!