Oldalak

2014. január 2., csütörtök

A halállal

macskaúr elvesztésekor találkoztam először.

 Amikor nagyanyámat temették anyám nem záratta le a koporsót, hogy elköszönhessek tőle.  (Nagyon szerettem őt.) Nem akartam, féltem, hogy elvesztem azt a képet, ami bennem élt. A többi családtagnál már nem szóltak, a távolság miatt inkább a temetésekre értem oda mindig.

Az első halottam macskaúr lett. Szembesülni a lassan megmerevedő testtel, a mozdulatlansággal, a visszavonhatatlannal. Amikor nincs visszaút, csak látok egy testet, akitől, amitől örökre el kell válnom, s ez a test már nem az a test, a szeretett, a kedves, az árnyékom.

Az, aki benne volt már elment örökre. Magával vitte a melegségét, a szeretetét, a rosszalkodásait, pákosztosságát. Azóta nem kell ügyelni, nem kell elpakolni, nem kell takargatni, de az sincs aki köszönt, ha hazaérek, aki az ölemben fekszik esténként, aki a takarómon alszik éjszakánként.

Örülök, hogy hazajött elköszönni, vagy tán itt érte utol a végzete. Hogy elmondhattam neki, mennyire szerettem, s a kertünk végében elhelyezhettük egy fa lalá örök nyugalomra.

Azt is tudom, csak egy macska volt, de számomra A MACSKA.

2014. január 1., szerda

2013

 A veszteségek:
január Pif nagyságos úr, augusztus Hypo nagyságos asszony (s  a kicsinyei még április végén), szeptember eleje Mózsik, együtt a kettő, máig érthetetlen. Azt hiszem, zsigereimben érzem, ők élnek, befogták őket. December macskaúr, Miska. Ő a legfájdalmasabb.....



A ház részei: kapuk, kerítések, lépcső, kilépő.


A virágoskert bővülése.


A szobák befejezése (nagy adósság volt), egy-egy bútorral bővültünk, s a bolhapiaci látogatások eredményei. S némi "költöztetés", a szívemnek kedvesek átjöttek  a házba.

2013. december 31., kedd

BUÉK








Minden kedves blogolvasónak szerencsés, gazdag, boldog, s egészséges új esztendőt kívánok szeretettel! Holdgyöngy

Weöres Sándor: Újjé-vi mese

Mesét mondok, dí-dá-dú,
egyszer volt egy százlábú.

Hát az a százlábú állat
sorra számlálgatott minden lábat,
eredményül mennyi jött?
épp 365.

Az év minden napjára
jut neki 1-1 lába.

Egyik csupa kulimász,
a másikkal magyaráz,
harmadikkal zongorázik,
negyedikkel falra mászik,
ötödikkel mutogat,
hatodikkal cukrot ad,
hetedikkel krumplit hámoz,
nyolcadikkal sok vendéget hív a házhoz,
kilencedikkel az ajtót nyitja,
tizedikkel vendégeit kihajítja,
tizenegyedik csak csonka,
tizenkettedikkel ágyát bontja,
tizenharmadikat leharapták,
tizennegyedikkel fog vakmacskát,
tizenötödikkel koccint,
tizenhatodikkal pöccint,
tizenhetedikkel fociz,
tizennyolcadikkal kocsiz,
tizenkilencedikkel sántikál,
a többivel fürgén szaladgál.

Ahány lába
- mert nem dőre -
éppen annyi adománya
az újesztendőre:
minden napra jut 1-1,
a sok kicsi sokra megy.

2013. december 30., hétfő

Amikor megszakad a szív





  



    





Autóból ugrottam ki fotózni  a házakat Szentliszlón. A sárga csodálatos oromdíszei fogtak meg, a fehérnél azt néztük, hogy az ablakok újak-e vagy már az enyészet dolgozott? Az esőcsatorna is új, vagy ha régi jó állapotú.Mindkettőben bevezették  a gázt is, valamikor. Kicsit , vagy a sárgán tán már többet kellene dolgozni. Valamikor szépek voltak, módosak. A maguk módján.

Erdő mellett





2013. december 28., szombat

Reggel, kert, cseppek

A kert végébe indultam,


 s ahogy jöttem visszafelé kelt fel a nap, vagy éppen jött ki egy felhő mögül. Rohantam  a fényképezőgépért. A fotók nagyítva mutatják meg magukat.







 







2013. december 27., péntek

Elment macskaúr,

azaz alibánfai vitéz Rozsdás Mihály Májkell. Ő ezzel a szerény névvel büszkélkedett. 13 és fél éves volt, ebből félévet igazi macskaként, valódi falusi macskaként töltött, ahonnan elindult két hónaposan, hogy szobamacska legyen, igaz kijárós-sétálós, de akkor is. Legalább  az utolsó féléve szabadon, igazi verekedős kandúrmacskaként telt.

Tegnap éjjel nem volt hálótársam, rosszat sejtettem. Ő egész éjjel vonult, de megjött,  s hozzám feküdt mindig. Reggel az ajtó előtt találtuk, mintha aludna. Erőszakos nyom nem látszott.

A hangulatom, gondolom nem kell részleteznem, s utaztunk volna. Szóval, tőle kellett búcsút vennünk, kövekkel borítva sírját, s egy mécsest hagytam ott nála, búcsúzóul. Megsirattuk mindketten. Ami végtelenül jólesett, felhívott a kisebbik fiam, s  részvétét fejezte ki, tudván mennyire fontos volt ő nekem.  Nagy űrt hagyott itt maga után. Vagy még  annál is nagyobbat....., még akkor is, ha "csak egy macska" volt.