2013. február 5., kedd
Mert szeretem őket,
mert a szívem csücskei
mert valaminek az előhírnőkei így fényben és árnyékban
mert oly jó látni őket
mert valami elmúltat idéznek, ami szép volt, s sajnos ma már elfeledett
mert idézik, amikor fotóztam őket
mert......
2013. február 3., vasárnap
Nektek van sakkotok?
Egy film, egy jelkép, amely nem ért véget azzal az x perccel amíg az ember megnézte, hanem dolgozik, dalol, hullámzik benne. Szeretem a francia filmeket, most ismét jó pontot szereztek nekem. Azaz ez a film, melytől oly nehéz elszakadni.
Nektek van sakkotok?
S még egy gondolat a filmből: "Ha kockáztatsz veszíthetsz, ha nem kockáztatsz, mindig veszítesz." Én ezt úgy ismertem: Ha próbálkozunk nyerhetünk, ha nem próbálkozunk nem veszíthetünk, de nem is nyerhetünk! József Attila is írta egy versében(?), ha valaki leírná nekem, megköszönném. (Keresem régóta, nem találom, az is lehet, hogy figyelmetlenül olvastam.)
"Almák"
Boszorkányok (seprűn repülnek)
Az alma nem esett messze a fájától: először az én ölemben ültek, s úgy olvastunk, aztán dolgom lévén a nagyobbik ölébe ültette a kicsit, s folytatta az "olvasást".
2013. január 31., csütörtök
2013. január 27., vasárnap
A férj süteményt rendel telefonon,
a feleség elkészíti, s virtuálisan megmutatja,
a macskák ellopják, s megeszik. Na, nem mindet, csak egyetlen darabot, de ők legalább megkóstolhatták.
S ha a töltött tallér nem lett volna elég nehéz, készült mellé egy kis krumpliprósza, ebédre. Finom, zalai étel. Nem a könnyűségéről híres, de nevet adott egy fesztiválnak is. Én csupaszon ettem, s bíztam benne, még annál is inkább bíztam benne, hogy nem fog megártani. Szerencsém lett!
Ez volt a szombati nap hozadéka. Kérdezhetné bárki: és a vasárnapé? Marad a böjt, mert megérdemlem. Semmi nehezet nem kívánok, fogyasztok majd ebédre egy joghurtot némi kenyérrel.

2013. január 23., szerda
Két borító, két könyv, két vélemény
amely alapján ki-ki eldöntheti elolvassa-e?
Én elolvastam az elsőt, aztán a másodikat. Másnap nekiálltunk a kolléganőmmel megtárgyalni. Szex, csak a szex, ami összetartja őket? Szerinte igen, nem tudnak miről beszélgetni, a nő nagyon feladta magát. Aztán elém jön egy jelenet: ülnek a szobában, tv is megy, de ami a fontos a beszélgetés, a meghitt hangulat, talán jókat is nevettek együtt.
Azért a kérdés még mindig bennem motoszkál, az írónő sem zárja le. S még egy gondolat, amilyen a két borító, olyan a két könyv is, szerintem szórakoztatók, meghökkentők, s minő meglepetés - elgondolkodtatók.
S ahogy látom, ez az 500. bejegyzésem. Örülök, hogy erre jártok!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)