Oldalak

2013. január 6., vasárnap

Te mikor...



„Sokak szerint a szívközpontú ölelés az ölelések legmagasabb rendű formája, és a hivatalos ölelésgyógyászok is úgy érzik, hogy csakugyan nagyhatású.
A szívközpontú ölelés az egymással szemközt állók nyílt szemkapcsolatával kezdődik. Akkor a karok kölcsönösen a vállak vagy a hát köré fonódnak. A fejek összeérnek, teljes a testkapcsolat. Az ölelés szoros, de gyengéd. Ahogy a két fél lassan, könnyedén együtt lélegzik, arra a kölcsönös érzésre összpontosítanak, mely egyikük szívéből a másikuk szíve felé – és fordítva árad.
Ez az ölelés időhatárt nem ismer; hosszan eltarthat, méghozzá úgy, hogy az ölelők körül mintha megszűnne létezni a világ. A szívközpontú ölelés teljes, hosszantartó, csupa törődés, gyengédség, nyitottság és nagylelkűség, támogatás és erő.
A szívközpontú ölelés el-és felismeri mindőnknek azt a belső, középponti helyét, ahol – csak nyitottak legyünk rá!- a tiszta, feltétlen szeretet fellehető.
A  szívközpontú ölelés helyénvaló, ha:
az ölelők réges-régi jó barátok, kettejük története megannyi cikcakk ösvény;
ha az ölelők igen  újdonatúj barátok, akiket valami megosztott, közös élmény hozott össze, vele ugyanilyen érzelmi telitettség.
Te mikor ölelkeztél valakivel ilyen szívközpontúan?”

Kathleen Keating: Ölelések kiskönyve



Te mikor ölelkeztél valakivel ilyen szívközpontúan?”

Próbálkozások, avagy melyik a jobb?

 
 Van-e köztük jobb vagy rosszabb, egyet "szűz kézzel" festettem, mikor próbálkoztam, természetesen a legnehezebbel kezdtem, miért is ne... a másik legalább 7 évvel később készült, igaz 4 év kihagyás után. Ezt még repesztőlakkal kellene lekennem, a másikra rárajzoltam a repedéseket... Az egyiket átjön a fény, a másikat nem sikerült úgy fényképeznem.

 Van-e köztük jó? Végülis lényegtelen, szeretem csinálni, megnyugtat, elfoglal, néha elajándékozom, sokat őrzök még.



2013. január 5., szombat

A kutyák tudják




Zsebit kivittem rétre, megmozgatni. Gondoltamn közben  fotóznék én is. A szél fúj, nagyon fúj, de kellemes a hőmérséklet. Nem zavart.

A nap hol kisütött, hol elbújt, bíztam hátha jelenlétével tisztel meg minket. Nem volt szerencsém, s a út végén Zsebi is nagyon húzott hazafelé. Megtanultam már, ilyenkor menni kell! Mentünk is, alig tudtam fotózni, bár a most hömpölygő sötét felhőket az utolsó fotó érzékelteti tán. Eleredt közben az eső, ezt érezte Zsebi. Ő valahogy nincs jóban az esővel. Már többször megfigyeltem, most is így jártunk. Nem lett nagy eső, de megmutatta magát, mire hazaértünk el is állt. Arra viszont elég volt, hogy visszaforduljunk.

2013. január 4., péntek

Hogy is van ez?

Nem szoktam politizálni, csak mostanában sok hírbe futok bele. Mi ezekben a hír? Mi az újdonság? Van itt újdonság?

Ahogy olvasom, akkor most megint fordulhatok az értelmező szótárhoz, mint a múltkor a tesztelés miatt. Lehet, hogy ismét nem jól ismerem egy szó értelmét? Lehet...

2013. január 3., csütörtök

Újra itthon

Itthon otthon vagyok, otthon itthon vagyok, akkor végül hol is vagyok? Két hét után tértem haza. Hova haza? Hol a haza?

Éjjel mozgalmas éjszakánk volt: macskaúr állandóan rajtam akart elaludni, nem győztem ledobálni  magamról. Végül reggel mégis a hátamon alvó macskával ébredtem. Indultunk volna, közben kiugrott az ablakon, eltűnt. Aztán bejött, természetesen a fürdő ablakán, akkor nem tudtuk megfogni. Egyébként meglepően gyorsan megszokott kint, a házban.



Az újévi pezsgő kinyításra várva: Miért éppen ő várt rá? Miben reménykedett? Nem is értettem.


A porszívók is villámgyorsan megszokták a jelenlétét, (azért néha volt verekedés...), s a jelenlétéből adódó újabb tápanyagforrást, amit "porszívózni" lehetetett. Ilyen falánk állatokat nem láttam, pedig olyanok, mint a malacok. Tanulva a szülőktől a két porta közti kerekes kút fedelén tanyáznak, így mindkét élelemforrás belátható, villámsebesen megközelíthető. (Időnként a másik szomszéd kutyájának tálja is, Ha hagyja. Zsebi már nem hagyja, nem bántja őket, de bizony elzavarja a vörös népséget, végre a sarkára állt!)



Amúgy nálunk hétágra süt a nap, meg is fektetett délelőtt, régen voltam ilyen rosszul. Pedig főznöm kellett, végre valami semleges ételt, ami nem hústartalmú. Nem hüvelyes, nem nehéz..... Hiába visszafogott az ember főzés terén, az ünnepek mégis megviselik az emésztőrendszerét.

S akkor most irány a munkahely, lassan indulnom kell. Már két telefon ideért, hiába, ha fontos az ember! Fontos? Fenébe! Legfeljebb én intézek bizonyos dolgokat, hát emiatt megkerestek. Aztán mi lesz velünk? Ki tudja? Lehet bent már többet tudnak! Tudat alatt piszkál, bár a dolgok nélkülem dőlnek el. Azt is láttam, aki kapart, nagyon kapart, másnak kaparta ki. S ő ezt még nem is fogta fel. Akkor, előre 2013! Légy boldog, légy szép, légy harmónikus, légy gazdag,vidám légy, munkás légy! S mindenekelőtt egészséges!