„Sokak szerint a szívközpontú ölelés az ölelések legmagasabb
rendű formája, és a hivatalos ölelésgyógyászok is úgy érzik, hogy csakugyan
nagyhatású.
A szívközpontú ölelés az egymással szemközt állók nyílt
szemkapcsolatával kezdődik. Akkor a karok kölcsönösen a vállak vagy a hát köré
fonódnak. A fejek összeérnek, teljes a testkapcsolat. Az ölelés szoros, de
gyengéd. Ahogy a két fél lassan, könnyedén együtt lélegzik, arra a kölcsönös
érzésre összpontosítanak, mely egyikük szívéből a másikuk szíve felé – és fordítva
árad.
Ez az ölelés időhatárt nem ismer; hosszan eltarthat,
méghozzá úgy, hogy az ölelők körül mintha megszűnne létezni a világ. A
szívközpontú ölelés teljes, hosszantartó, csupa törődés, gyengédség, nyitottság
és nagylelkűség, támogatás és erő.
A szívközpontú ölelés el-és felismeri mindőnknek azt a
belső, középponti helyét, ahol – csak nyitottak legyünk rá!- a tiszta,
feltétlen szeretet fellehető.
A szívközpontú ölelés
helyénvaló, ha:
az ölelők réges-régi jó barátok, kettejük története megannyi
cikcakk ösvény;
ha az ölelők igen újdonatúj barátok, akiket valami megosztott,
közös élmény hozott össze, vele ugyanilyen érzelmi telitettség.
Te mikor
ölelkeztél valakivel ilyen szívközpontúan?”
Kathleen Keating: Ölelések kiskönyve
Te mikor
ölelkeztél valakivel ilyen szívközpontúan?”
