Az utolsó meleg napok?

A tegnapi bejegyzés fotói tegnap délelőtt készültek: ködben, hidegben, szinte folyt rám a víz a fákról, kapucnit kellett a fejemre tennem. Aztán a végén kezdett kisütni  nap, de az utolsó fotó már előrevetíti a novembert, a ködöst, a hideget, a napot, amely már csak átsejlik.

A veteményest felástam, azaz az utolsó kb. nyolcvan centis csíkot, a salátákat szétültettem. Kaptunk málnatöveket, nekik is helyet kellett keresnem. Igazából kellene még feltörnünk földet, de ezt e pillanatban én nem vállalom, férjem a kiülő vízelvezetőjét fejezi be. Szép lett, jövő nyáron már használhatjuk, élvezhetjük az árnyékos étkezéseket a diófa lombjai alatt. (Árnyék volt eddig is, étkezések is, meg sár is, ha esett az eső. Ezt próbáljuk megelőzni.)

A körömvirágok magukhoz tértek az esőktől, soha nem volt ilyen formájuk.

Levágtam az utolsó virágok szárát, sajnos a nevüket máig nem tudom, örököltek. A petúniák erősek, szépek, néhány kokárdavirág is nyílik még. Sajnáltam visszavágni őket. Viszont a holland fekete tulipánjaimból semmi sem lett, őszi virágzást igért a zacskójuk! Lehet, hogy belesültek nyáron a földbe? Ki tudott annyi mindent öntözni? A paprikák, na azok most formában vannak, lennének, tele virággal, kicsi paprikával. Mi is lesz velük? Majd jön a fagy, s eligazítja őket.

Behordtuk a virágokat: szobába, kamrába, s szomszédi segítséggel komfortossá tettük a macskáknak a "kastélyt". Már csak egy függőny kell az ajtajukra. (Tudom, jó bolondok vagyunk, vagyok, de ha nem vagyunk ott legyen meleg helyük.) Már csak az a kérdés, hogy akiknek készült, a vörösök ők alszanak-e ott ténylegesen? Vagy apjuk, anyjuk? ŐK nagy túlélők, én csak a kölyköket féltem. (S a fotókat ismét nem tudom letölteni... Majd máskor.)

Füzetemből

Ez a születés és halál közé szorított élet mégis lehet kielégítő – ha párbeszéd. Életünk, élettapasztalatunk úgy épül fel, hogy megszólítanak gondolatok, szavak, cselekedetek, mi pedig azzal válaszolunk, hogy teremtünk és hatást gyakorlunk.

Martin Buber

Vers-játék

Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.
És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,
ti szegény három falevél!

Mi jut eszedbe erről a mondatról?

"A szavak titkos élete". Miről beszélhetnek, s mit hallgatnak el?Kemények? Lágyak? Fájdalmasak? Miért titkosak? A film címe felkeltette az érdeklődésemet. Régi film, nekem volt új. Nézzétek meg! Ne nézzetek utána, ne olvassatok róla. Kár lenne...

Búcsúzó

B

Pókhálóvadászat egy kertben egy ködös őszi reggelen

Egy könnyed mozdulat

s nem is emlékszel, hogy s mint történt, de megtörtént, letörölted az összes fotót a gépedről. Letörölted az unokáid kis portréit, le a k-i házak  (ráadásul újonnan felfedezett házak) fotóit, le a kapualjét, ahova behívtak(!!!), mikor látták, hogy az épületet fotózod. Minden odalett. Két napi  ténykedésed eredménye. S, mert útra kelsz, már nem  is tudod pótolni. Majd, majd valamikor, majd tavasszal, majd egy másik esztendőben, másik évszakban. Majd....

S amit még sikerült fényképezned, mert ott volt két leányka, s próbálkoztál, lested a pillanatokat, akkor jöjjön pár fotó.

Az evő, az önállóan evő, az egyedül evő (némi következménnyel, némi elázással,  viszont EGYEDÜL!!!).

 

 Az örök hajtekerés (Kitől örökölte ez a gyerek? Vajon kitől?)

 Elmélyülten

 

 Nemzedékek, s kérdezhetjük: "Kire ütött ez a gyerek?"