A veteményest felástam, azaz az utolsó kb. nyolcvan centis csíkot, a salátákat szétültettem. Kaptunk málnatöveket, nekik is helyet kellett keresnem. Igazából kellene még feltörnünk földet, de ezt e pillanatban én nem vállalom, férjem a kiülő vízelvezetőjét fejezi be. Szép lett, jövő nyáron már használhatjuk, élvezhetjük az árnyékos étkezéseket a diófa lombjai alatt. (Árnyék volt eddig is, étkezések is, meg sár is, ha esett az eső. Ezt próbáljuk megelőzni.)
A körömvirágok magukhoz tértek az esőktől, soha nem volt ilyen formájuk.
Levágtam az utolsó virágok szárát, sajnos a nevüket máig nem tudom, örököltek. A petúniák erősek, szépek, néhány kokárdavirág is nyílik még. Sajnáltam visszavágni őket. Viszont a holland fekete tulipánjaimból semmi sem lett, őszi virágzást igért a zacskójuk! Lehet, hogy belesültek nyáron a földbe? Ki tudott annyi mindent öntözni? A paprikák, na azok most formában vannak, lennének, tele virággal, kicsi paprikával. Mi is lesz velük? Majd jön a fagy, s eligazítja őket.
Behordtuk a virágokat: szobába, kamrába, s szomszédi segítséggel komfortossá tettük a macskáknak a "kastélyt". Már csak egy függőny kell az ajtajukra. (Tudom, jó bolondok vagyunk, vagyok, de ha nem vagyunk ott legyen meleg helyük.) Már csak az a kérdés, hogy akiknek készült, a vörösök ők alszanak-e ott ténylegesen? Vagy apjuk, anyjuk? ŐK nagy túlélők, én csak a kölyköket féltem. (S a fotókat ismét nem tudom letölteni... Majd máskor.)
