Aggódás

Egy a kertben lévő levenduláim közül augusztus elején. Tegnap visszavágtam őket. Hátha, hátha lesz belőlük valami?! Holnap reggelre két fokot jósolnak. Mi lesz velük? Elutazunk, beletelik pár nap mire megtudom. (A Mózsiknak készítettem padláslakóhelyet, udvari "kastély" is tervben van, az alapját leraktuk, de eddig Kőmüves Kelemen vára, a borítása ledől, ledöntik a Mózsik minden reggelre, ragasztani kell. Majd, majd, addig melegedjenek a padláson, remélem megtalálták a men helyüket!

"Álmaim-házunk"

forrás



S még egy utolsó, tovább senki szívét nem fájdítom. Lehet választani!

 

Egy beszélgetést

ajánlok, a Nők Lapja  Évszakok őszi számából. Berg Judit író beszélget Marék Veronikával, aki író és illusztrátor is egyben. A közös téma a gyerekek, alkotás, család, s a könyvek, s könyvek. Marék Vera mesélte egy találkozón,ő nem tud rajzolni, írni, de ha a kettőt összekapcsolja csodák kerülnek ki a keze alól. Számomra ez a beszélgetés is ilyen.

S érdekes módon máskor az ember átlapozza  a magazinokat, most több érdemes olvasnivalóra is akadtam. Szívmelengetők. Még egy nagy kedvencem: Schaffer Erzsébet, megint "odatette magát", ahogy a gyerekek mondanák. Oly szépen ír az őszről, hogy ötször olvastam el egymás után, hogy folyjon, hullámozzon bennem!

Lombok alatt őszi fényben, árnyékban.

S hogy még véletlenül se unatkozzunk, még véletlenül se....

 

 

A hűtő környékén...

Itt éppen a tilosból, azaz a háló ablakán próbálnak kijutni, éppen, és most (no meg később is, nem győzzük hessegetni őket. Azóta már szúnyogháló sincs. Értelmét vesztette.) Viszont tele has esetén macska sincs a környéken, de ki bírja állandóan teletölteni?

S engem valami betegség kerülget,nyelni alig tudok, ráz a hideg...

Őszülők

Keresztury Dezső: Nyugati szél

Szél pengéi szelik a rengeteg,

fényittas, hidegen józan eget.

Arany téboly: végsőt lobban a nyár:

az árnyék végtelenbe hull és vége már.

A kétértelmű láng kigyújtja mind,

mi pusztul, él, játék s törvény szerint.

Zöld volt, gyümölcsös nyár a félsziget:

most sűrű árny, testtelen sziluett.

Éhes sirály rikoltozza a kint:

lankán, erdőn nincs rózsás labirint.

Nagy ősz! Bomlott halotti dáridó

s bölcs önzéssel magába forduló

pompa, mely új csiráknak osztja szét

a nap hívó szavát, a nyár tüzét.

Fényt, színt, vágyat, eszmét magába zárt, -

s lehull az éj, mint vérpadon a bárd.

Nézz szembe! Sár lomb hull a semmibe.

A szépség a halál szivárvány-felszine.

Virág, gyümölcs, szenvedély, alkotás:

megrothadó parádé, értelme-nincs tanács.

S hunyd be szemed! Bensőd árnyaiból

az örök folytatódás szava szól:

valami észen, kínon túli hit,

mely nőni, tenni, adni kényszerit.

Keresztury Dezső: Ősz felé

Még forrón süt a nap,

zuhog a verőfény,

de fordul a pillanat,

szürkébb felhő szalad

elforgó egek fakuló mezőjén,

s már rozsdállik a lomb,

hűsebb az éj fuvalma,

rekedten szól a kolomp,

gyűlik a tengeri halma,

s hideg fényben borong

a téli alma.

Mese

A levelezésemet tettem rendbe, ezt a mesét köztük találtam. Nem tanulság nélküli, megosztom veletek!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot. Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett. Sokszor próbálta már elmagyarázni nekik, hogy senkinek nem használ a veszekedés, de mindhiába. Falra hányt borsó volt minden intelme, lepergett minden a fiairól, mint zsírosbödönről a    víz. Az apai jótanács egyik fülükön be, a másikon ki.

Elmegy egyszer a favágó az erdőbe fát vágni. Készít a lenyesett gallyakból egy köteget, megköti kötéllel. Feje tetején egyensúlyozva viszi a szegény öreg favágó hazafalé a rőzsét. Útközben eszébe jutott valami. Talán így visszatérítheti a fiait a jó útra. Elmosolyodott magában. Gyorsabban szedte a lábát, hogy hamar hazaérjen. Hazaérve a favágó a rőzsét kint hagyta a kertben. Fiai még nem érkeztek haza. A favágó izgatottan várta őket. Mikor a nap lebújt a hegyek mögé, a madarak fészkükbe bújtak, és előbukkant a hold, a favágó fiai egymás után értek haza. Alighogy megvacsoráztak, hivatja őket az apjuk.

Odamegy a négy fivér. Kérdezik:
- Mi az, apánk?
Erre a legidősebb fiának szól a favágó:
- Törd csak, fiam, kettőbe ezt a rőzsét!

Odalépett erre a legidősebb a köteghez, és megpróbálta kettétörni. Persze nem sikerült. Hogy is sikerült volna! Megszégyenülten ment vissza az apjához:
- Nem megy ez nekem, apám.

A favágó elmosolyodott, és mondta a második fiúnak:
- Most te próbáld meg, fiam, törd csak kettőbe ezt a rőzsét!

Ő is megpróbálta. Pont, mint a bátyja, ő is kudarcot vallott. Lógó orral ment vissza az apja elé. Így próbálta meg a harmadik meg a negyedik is. Egynek sem sikerült. Mind csüggedten ültek le a földre.

Fölállt akkor mosolyogva az öreg favágó. Kicsomózta a kötelet, amivel körülkötötte a rőzsét. Széthullottak a gallyak. Mondja akkor a fiainak:
- Fiaim, most törjétek el ezeket a gallyakat!

Odaugrik a négy fiú, felkap mindegyik egy-két gallyat, és azon nyomban eltöri. Nagy büszkén állnak apjuk előtt. Szól a favágó:
- Látjátok, míg össze volt kötve a sok gally, nem tudtátok eltörni. Külön-külön egy szempillantás alatt eltörtétek mind. Épp így győz le bármilyen ellenség titeket külön-külön. De ha együtt maradtok, összetartotok, nincs, aki legyőzne titeket.

Végre megértették apjuk intelmét a favágó fiai. Minden ellenségeskedéssel felhagytak ezek után. Békében és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

forrás

Kakakstöke pörkölt

Ritkán hozok ételeket, most megteszem. Annak idején egy német útról hazatérve nászom örült meg a mi kedvenc csárdánkban az étlapon kakastöke pörköltet látva. Aztán Kapolcson is találkoztunk vele, Katlan Tóni konyhájában hatalmas kondérban főzik. Kedvenc húsboltunkban a hűtőpultban fedeztük fel, nosza vegyünk, próbáljuk ki. A neten sokféle receptet találtam, emellett döntöttem. Nem bántuk meg. Íme az eredmény!

Az italajánlatot is érdemes megfogadni. Jó étvágyat!

A tartozás

 Az aaműhely -ben készült, pontosabban Antal Andi festette, álmodta nekem, nekünk ezt az órát. Valamikor a blogját nézegetve láttam egy órát, egy gyermekvers jutott eszembe róla, amelyet valamikor gyerekekkel illusztráltattunk, s fantasztikus alkotások születtek. Nem véletlenül, maga a téma a dombok, Zala ezernyi elképzelésre, színre adott lehetőséget.

"Domború a dombok háta,
 domb a tájék tompora.
 Szebb vidéken, mint Zalában
 nem is élnék én soha!"
 Kiss Dénes verse

Andi mindig újat alkot, csak azt kértem dombok legyenek az órán! S íme a mű, a környezete. Úgy érzem hazatalált. Köszönjük Andi!

(Andi blogján látható házszámtáblát is szeretjük, csak még feltenni nem volt időnk. S Eszterkéhez is remélem hamarosan eljut a csattartó! Mihelyt ők is méltó helyükre kerülnek beszámolok róla.)

(Az utóhang inkább  töprengés. Sok a szobában a fa, próbáltunk fémesíteni. Ez az óra volt a falon,

volt egy elképzelés, és volt a valóság. Nem illett ide. Lehet, hogy a faház oldalán, a készülő kiülő mellett találja majd meg az igazi helyét!Mert mindennek megvan a helye, csak meg kell találni!)