Ha majd

sikerül fotóznom magam, s főként feltölteni a számítógépre megmutatom a "mesterművem". Egyik mesetársamnak van gyönyörű vörös haja, hennával festi. Ráirigyeltem 3 éve. Most jött el az idő, hogy próbálkozzam vele. Nagy volt az izgalmam, milyent vegyek, én festettem (némi szomszédasszonyi segédlettel a fej hátsó részén). Milyen színt kapok? Gesztenyebarna-vörös sikerült, ezt akartam, persze a tövén más a szín,  s gondolom egy újabb festés is más színt ad majd. A lényeg befogta, szép színe lett, aztán a tartósságot az idő majd eldönti. Amikor végleg lenő a korábbi festés milyen lesz majd a színe? S néha kell lépni, új útra térni, változtatni, ha ennyi izgalom árán is.

Kaland (és bújdosás) után

 

Nem tetszettek anya és fia, kértem állatorvostól időpontot, s gondoltam viszem a másik Mózsit is, beoltatom. Jobb híján, egy lámpadobozt lyuggattam ki szellőzőnyílásokkal, bele a két bélgépet, átkötöttem a dobozt, bele egy nagy szatyorba, hogy levegőt is kapjanak, s elindultunk, mi hárman, a két Mózsi, s én.

Mentem vagy 20 méter Zsemle kifúrta, a szellőzőnyílást, s mire a buszmegállóba értünk kitört. N o éppen a doboz tetején, azt hiszem apja fia.... Igen ám, de a buszmegálló mellett 4 farkaskutya lakik. Mire egyikre figyeltem a másik kiugrott, futott a tulajdonos, kapkodta ki a bokorból, mert ha a kutyákhoz megy- széjjeltépik. Közben kiugrott a másik is, jött a feleség, hárman kapkodtuk a Mózsikat, hármunkat harapták meg, derekul. Ezek után városba utazni, állatorvoshoz menni, ott várakozni, macskákkal hadakozni, kedvem aztán nem volt, biztonság - ezek szerint még úgy sem. Nesze neked gyógyítás, nesze neked macskaoltás!

Jól összefogtam a szatyor száját, hazamentem, otthon  a doboz aljáról két riadt macska tekintett rám. Hol voltak a világjárók, hol a kitörök, hol  a harapdálók?! Két riadt, kicsike kis állat. (Gondolom a kertes macskák sokkot kaptak a bezártságtól, aztán a kutyáktól, aztán már mindentől.)

Másnap reggelre eltűntek: anyjuk, a Mózsik, se hírük, se hamvuk 3 napig. Tegnap üres perceimben felmentem a padlásra, sehol  macska. Elsirattam őket. Estére megtért anyjuk, éjjel álmot láttam, Mózsikat találtam valahol, azokat simogattam. Nos, reggel gondoltam egyet, nyitom az ajtót, besüvítettek a puskagolyó Mózsik. A fotók a reggelizés közben készültek. Anyjuk vitte el őket? Gyanús, hogy utána érkeztek, hol jártak? Éhesek voltak nagyon, az az egy biztos!

Közben a család leűzött egy tetanuszra a 3. napon, most majd jön a hatóság! A fene egye meg! Bár mondtam a sürgősségin, hogy azóta a kérdés megoldódott, elmentek a macskák. Hazudhattam volna, mi és hol történt, nem tudok hazudni. Mibe kerül ez majd nekem?

Kis vendégek

Hallgatom a rádiót,

Karády Katalinról beszélgetnek, döbbenetes, hogy mennyi fiatal hallgatja, hisz ők nem is ismerték! - mondja a riportalany. A számot hallgatva nem kell csodálkozni, szívhez szólnak a dalai. S kicsit én is most döbbentem rá a háborús szenvedéseire, s nem csodálom, ha soha nem tért vissza. Kár volt érte. S még egy dala: Szeretlek én. (Nem tudom, szabad volt-e ide linkelnem a számot? Büntetendő?) Viszont annyira ide kellett illesztenem, de annyira. Nagyon szeretem hallgatni.

Én meg várom holnap estére az unokákat, no és Zsebike, s a macskanépek is. Akik két nap távollét után nem győznek nyivákolni. Természetesen etetve voltak... Takarítottam egész délután. Kinyúltam, jön a blogolvasás, pihenésképpen. Aztán folyt. köv., már a takarításban.

Nora Bayes énekel,

én pedig Ernest Hemingway első feleségéről olvasok.

 
 Állandóan az ő zenéjére táncoltak, kíváncsi voltam ki ő?

Ez már inkább egy táncolós szám!

S egy háborús, ha már oly érintett volt benne az író!

Fényjátékok

Ellesett pillanatok