Füzetemből

Gondolathegyek -  melyeken házunkat erős alapra építhetjük.

Gondolatfolyók - melyeken csillapíthatjuk szomjunkat, új távlatok felé evezhetünk.

Gondolatcsillagok - melyek vezérelhetnek bennünket, még  a legsötétebb éjszakákon is.

Jorge Bucay



Mára

"Mi azokhoz a pökhendi generációkhoz tartozunk, amelyek szentül hiszik, hogy születésükkor hosszantartó boldogságot  igértek a számukra - igértek? És vajon kicsoda?"
Amin Maalouf

A fenti gondolathoz: olvasgatva a blogokat, látom, hogy  mások is elkeseredve írnak, ki ezért, ki azért. Voltak nehéz időszakaim, s ilyenkor sokat segítettek a gondolatok. Reggelente felütöttem a füzeteimet, hogy ott nyíljon ki, ahol üzenet van számomra. Aztán a két oldal egyikén mindig megtaláltam a hozzám szólót, az adott napra szólót. Újra előveszem, hátha helyre tesz.

S még két módszer: Kornis Mihály írta a Vigasztalások könyvében a napirend fontosságát, ez is sokat segített nekem, mindig eltervezni mit szeretnék, este átgondolni , s egy hét után visszanézni mi nem valósult meg, mik a nehéz, gondot okozó területek?  S ki nem hagyhatom Popper Péter Belső utak könyvét. Tudom, ezek nehéz vigaszt adnak vagy könnyűt, de adnak, én sokat kaptam tőlük, vissza kellene térnem hozzájuk.

S akkor még jöjjön valaki :Yorge Bucay, lehet írtam már róla. Könyveiben egy-egy témát jár körül a maga módján, bölcsességével és pszichiáteri nézőpontjával. Lesímitja az ember lelkét, s mindig kap gondolkodnivalót a bölcsességéből. Akkor egyet most búcsúzóul magamnak, hát kinek?

"Úgy élünk a világon, hogy magunkban és másokban is gyűlöljük, megvetjük azokat a tualjdonságokat, amelyeket alantasnak, fenyegetőnek vagy haszontalannak tekintünk....És mégis, ha szánunk rá elég időt, a végén rádöbbenünk, milyen nehéz lenne az életünk azok nélkül, amelyeket egyszer annyira megvetettünk."

Küzdelmeim

Már napok óta akartam írni a bennem levő feszültségről, a kimondhatókról, ki nem mondhatókról és kimondandokról, s íme Éva blogjában olvasható egy vers, mely végigsímit az ember lelkén.

Nem ismerek magamra, nem értem mi történik velem: pillanatok alatt robbanok, mély és vad indulatok törnek fel bennem, esznek és marnak szét. Nehezen ütközök emberekkel, de mikor már robban bennem, akkor már vég van, s kitör belőlem fékezetlenül. Nem szeretem, ha igazságtalanul bántanak, cselekszenek velem szemben, tudom ők is emberek, gyengék, s a maguk érdeke vezérli őket. Jó, persze akad némi rosszindulat, bosszúállás is, de nehéz megemészteni - akkor is. Még, ha mindnyájan emberek vagyunk, mindenféle tulajdonságokkal, jókkal és kevésbé jókkal áldva vagy verve.

Csak az embernek önmagával szemben nehéz így elviselnie önmagát, s gondolom a környezetemnek is. Amikor ünnep van, pihenés, kikapcsolódás, s az ember viaskodik önmagával, küzd az indulataival, fájdalmaival.

Régen a barátnőimmel többször összejöttünk, ki-kibeszéltük magunkat. Mostanában egyéb dolgok miatt ez elmaradt, lehet, hogy az emberben ezek rekednek benne, a ki nem mondott kimondandók?  Vagy a hormonok dolgoznak bennem? Már ezt is felvetettem.

S ilyenkor kell(ene) menni ki a szabadba, sétálni, menni, kikapcsolódni, mert az átmos, megtisztít és feltölt. (Ahogy tettem is valamelyik nap, s milyen jó is volt.)

Akkor ezt most jól leírtam....

Ki hozza a szerencsét?

A kéményseprő vagy a kéményt seprő? Ha ez utóbbi, a mi esztendőnk rendkívül szerencsés lesz. Napok óta fuldokoltunk a füsttől, nem értettük, kezdő tüzelők lévén, hisz előtte sosem volt ezzel gondunk, rá sem gondoltunk  a kéménytisztításra. SOS volt tulajdonos tegnap délután, ő mondta ezt a műveletet bizony meg kell ejtenünk. Mikor, ha nem január elsején!?

Jelentem a napot s az új évet ezzel kezdtük, s láss csudát, húz a kémény, ég a tűz, s nem dől a füst. Most már csak a szerencsét várjuk, mit ne mondjak: ránk férne.

forrás

Újévi jókívánság

Nagy László: Adjon az Isten 
  


    Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
   lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,

kérdésre választ
    õ küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne düljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetõk helyett
    életet --
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon ugyis, ha
    nem kérem.

Kedves versemmel, s e képpel kívánok minden blogolvasónak boldog új esztendőt!

Macskaélet

Nincs itthon a macskapásztor,   kihoztuk magunkkal macskaurat a házba. A mélázó helyen az ablakból benéző Piffel nézett éppen farkasszemet, őt pedig a sétából hazatérve kaptam lencsevégre. Gondolkodtunk: őt látjuk-e? Annyiszor néztem már vele farkasszemet evés közben, biztos voltam a dolgomban. Igazam lett.

2011 búcsúzó

Sétálni mentünk délután, s amiket fotóztam nem decemberi, inkább október-novemberi hangulatot adnak. A fények, a színek, a levetkőzött fák. A második fotónál nem tudtam eldönteni, hogy rügyező bokrot vagy mohásat látok-e?