Oldalak

2011. április 20., szerda

Ingyen

Gondolkodtam beírjam-e ide a bejegyzést, de nem bírtam magammal. A piacon jártam, s ahol sóskát vettem, látom zacskóban van valami, s az árcédula áthúzva. Azaz tojásfesték ingyen. Kérdem az árustól, jól látom-e amit látok? Igen, jól láttam. Nem a Chris Anderson féle ingyenességről volt szó, egy gesztusról. Ha már úgyis megmaradt a hagymahéj, miért ne adná oda annak, aki értékeli, ingyen.

Kapva kaptam a lehetőségen. Elárulom, sokszor felejtettem el venni tojásfestéket az évek során, s milyen lehetőség van otthon? Hát, a hagymahéj, az többnyire mindig van-volt a kamrában. Imádtam a vele festett tojások barna színét. Most hoztam, előre készülhetek, s amilyen figyelmes volt az úr, még lila hagyma héját is közéjük tette, hadd legyen szebb színe ezeknek a tojásoknak. Dicsértem gesztusát, s köszöntem az ajándékot, s szerzett vele egy szép pillanatot ebben a mai lelketlen, anyagias világban. Ilyen is van!!!!

2011. április 19., kedd

Keresztek





Ez a bejegyzés nem a házról szól, legfeljebb részben a környezetéről. Az első két fotó a faluban készült, ritka, amikor az alkonyi nap ilyen fényeket ver vissza a ház színével dúsítva. A következő kettő egy kőfaragóműhely alkotásait mutatja régmúlt korokból, egy régi vármegyéből. Akkor még egy vármegye volt... S az utolsó egy festett kereszt lekopott színei, s gondolkodhatunk jó-e ha restauráláskor régi szobrokat  be is festik? Emlékszem a magyarpolányi kálvária torzóira, s  a felújított változatra. Megvallom a régiek mellett kardoskodtam, tegnap próbáltak e hitemből elmozdítani. Lehet, hogy mégis így az igaziak?


2011. április 18., hétfő

Ház-ügyek




Az orgona már a kertben termett, hoztam haza pár ágat. Az itthoni macska legnagyobb örömére. Lehet szimatolni, vizet inni mellőle a vázából. Figyelem a kertet, a virágokat, hogy lássuk, hol mi nyílik és mikor. Viszont elültettem holland tulipánhagymákat. Azt hiszem rossz helyre, vagy a látogatóm lépett rá. Eltűnt a kibomló szár. Pedig virág volt ott azelőtt is, a rózsát szedték ki, s vitték el az elődök. Így jártam. Tanulnunk kell, hiába. Ahogy látom sokat, nagyon sokat.......

Az invitáló táblát ajándékba kaptuk. S a szélcsengőt még nyáron Kapolcson vettük, hogy magunkhoz vonzzuk vele a HÁZ-unkat. Sikerült.

Kimentem tegnap a HÁZ-hoz,a  festés áll, mert a festő családja influenzás lett, ő viszi most otthon a tennivalókat. A választásával úgy láttam jól jártunk: szépen és tisztán dolgozik. Az állatnépeket elláttam, ill. hagytam a szomszédoknak ennivalót, hogy amíg nem megyek ők is elláthassák őket. Főleg a fekete feneketlen bendőjű macskát, ilyen "éhes" állatot még nem láttam, pedig az én itthonim se kutya koldulás terén, na meg önkiszolgáló. Tegnap vettem elő neki mélyhűtött csirkemájat, betettem a csap alá felolvasztani. Teszem a dolgom, macskátlan értsd követelés nélküli csönd. Megyek ki a konyhába, hát mit látok? Az én Miskám a földön eszi a fagyasztott csirkemájat. Nesze neked szakirodalom(ne adja macskának fagyasztott húst, olvaszd fel), nesze neked alufóliás csomagolás és meleg víz, amiben olvasztottam. Mindez már a múlté, a földön ette macskaúr annak rendje módja szerint kibontva, "feltálalva" a csirkemájat. Nem is volt vele és a koldulásával gondom egész délután.

2011. április 14., csütörtök

Ember tervez

Eltöltöttünk egy hetet a HÁZ-ban. Próbáltunk festeni, de ahogy a szólás mondja: Nem szokta lúd a szántást.... Végül a konyha-előszoba vonulatra fogadtunk egy festőt. A férj festett, a feleség pedig a gerendák közt előfestett, finomított, törölte le a felesleget. A festőnek volt egy mondata, erre esett le nekem is a tantusz kitakaró csík. A fenébe! Mit megspórolhattam volna vele, fáradtságban, munkában. Hiába, a rutin hiánya....

Aztán a "malör". Beszélgettünk az  un. háló színeiről. Én úgy gondoltam beszélgetünk, mire kettőt fordultam a nagyszobai festék már azon a falon is száradt. Igaz részben, de sarki két falon. Először levegő után kapkodtam, aztán gondoltam, legyen rajta festék, legyen tiszta aztán majd finomítunk, egyszeri átkenés úgysem elég.


Aztán ott voltak a koldus népek. Aki járatos az állatok világában tudhatja, hogy itt bizony macskaállatokról van szó. Főleg a kandúrnak (a fekete) kielégíthetetlen a bendője, nem győztük hessegetni. A másik szomszéd, ők együtt járnak, együtt esznek, azaz  kandúr eszik, a másik macs nézi, esetleg maradék jut neki. Esetleg, igen nagy kegyesen. Ez sajnos még az ő otthonában is így van, s a balek hagyja... legfeljebb a gazdái intézkednek.

S még pár szó a kutyusról. Őt elődeinktől a cicával együtt mondhatni örökbe fogadtuk.  Nagyon szeretem őt. Irigylem hatalmas energiáját, s ha látom a  szemében rejlő szeretetet, hálát, feledem, hogy gyakorlatilag miatta kell többször ideutaznom, kell szomszédokat segítségre kérni az etetésben stb. Viszont kár lett volna egy menhelyen  lennie. Nem ezt érdemli., nem ezt érdemelné.

Hát így állunk. Majd lesz szebb is, komfortosabb is, majd, majd, idő van. A lényeg megvan.

2011. április 11., hétfő

Házfoglaló

Megkaptuk a kulcsokat, egy hetet töltöttünk a HÁZ-ban. Némi festéssel, főként ismerkedéssel és ügyintézéssel tarkítva. Majd írok, de 10 napot voltam távol, sok mindenben elmaradtam.
Viszont örököltünk egy cicát és egy imádni való kutyust, s egy kis hangulat a tavaszi kertből.



2011. március 29., kedd

Az ember helye

A következő tíz napom nagyon sűrű lesz. Itthon van a fiam Hollandiából, főzni "kell" itthoni ízeket. Csütörtökön utazom a családhoz, majd tovább két nap múlva másik fiamékhoz: keresztelőre. Ide sütik készülnek. S nekem egy egészségem van, meglehetősen rozoga, ki is dőltem ma ismét délelőtt, aztán félóra pihenés , s mint a főnix életre keltem.

Aztán egy kis bekukk a blogokra, s gondolkodom, miért is kerülünk arra a településre, ahol a házunk van, lesz-e ott feladata az embernek vagy csak ott lakik? Bár, amilyen nyughatatlan vagyok, biztos rám akadnak. Két hete az eM csoportban megjelent egy hölgy, kapkodtam a levegő után: a falunkból. Mondták is a többiek neki (akik a házról való első álmodozásaimnak, majd a rátalálásnak is azonnali megtudói voltak), hogy én is oda  készülök költözni. (Megjegyzem, egyenlőre féllábbal, aztán, ha a körülmények alakulnak teljes jogú lakosként.) Viszont a megörökölt kutyuska és cica igényli a gondoskodást, úgyhogy többször meg kell ott fordulnom. Ezért is örültünk, mentünk bele a tavaszi költözésbe - indítsuk ott az évet, éljük át a házzal, a kerttel, aztán nekiállhatunk tervezni, alakítgatni - majd jövőre. Minden esetre a holland tulipánhagymák, a krókuszok az erkélyen és cserépben várják a költözést, új helyük, reméljük végleges helyük megtalálását.

2011. március 25., péntek

Festésgondok

"Uram és parancsolóm" hajnali fél négykor kivert az ágyból, de nagyobb baj, hogy álmomból is. Nem tudok visszaaludni, jár az agyam. (Sosem értem meg, miért kell egy macskának akkor is ébresztenie az embert, ha a tálkái terítve vannak?)

Min agyalok? Elmentem festéket nézni a mostani tulajdonos tapasztalata alapján. Fennakadtam, mert közölték a boltban színezni, erőteljesebb színnel a pasztell színeken túl a tömés falra nem lehet, mert foltos marad. Csak a szobát szerettük volna dohány sárgára festeni, minden maradna fehér. Van valakinek tapasztalata?