Meleg van. Ez nem újdonság. Melegünk van. Ez sem. Reggel korán érdemes kelni, hogy az ember
locsoljon
visszavágja az elszáradt virágokat
polcot fessen
füvet nyírjon
s mire kidől jöhetnek a szobai, konyhai, azaz a benti tevékenységek.
A korai kelésnek provokálói is vannak. Ma éppen Cirnyó úrfi koncerje ébresztett, hogy feneketlen belét kielégítsem. Úgy fogalmaztam meg, hogy hat macskánk van. Az Öregasszony, Mózsi és Bársony, ez három és Cirnyó úrfi, ez megint három, az étkezés szempontjából. Ő tavasz óta enni jár haza, ezt többnyire napi kétszer meg is teszi (persze volt, hogy napokig nem láttuk vagy naponta háromszor jön), s akkkor eszik annyit, egy-egy alkalommal, mint a másik három egész nap. Jó darab is, kétségtelen. Tegnap kézhez kaptam, hagyta magát (volt rá ideje) megsimogatni. A bundája elég feslett. Nem csoda, tavasz óta a szabad ég alatt vagy a csoda tudja hol alszik. Harcok mostanában nincsenek, a bunda, s ezzel az úrfi füle egészben van.
Aztán télen hogy lesz, ki tudja? Ha jön, a Mózsival mindig van valami kis ütközésük. A Mózsi az bizony elég mozgékony, felfedező, bátor és szemfüles. A macskaajtó első használója volt, egészen piciként már. Aztán ő lett az első, akit éjszaka felfedeztünk, ahogy a konyhai széken alszik, úgy, mint aki odaszületett. Mellette van a befőttes/dunsztoló doboz, tele a melegítő ruhákkal. Ez is kedvenc alvóhely lett, többnyire Bársonynak. Néha az Öregasszonyt is látni ott éjszaka, de reggelre általában üres minden alvóhely. Tegyünk úgy, mintha mi nem ott aludnánk... vagy ki tudja?
S hogy került a csizma az asztalra, avagy macskák az épületbe. Ez az, hogy hogyan? Azt hiszem Mózsi után jöttek a népek. Mert ugyebár közel két hónapig, a legnagyobb felhőszakadások közt is csak a kert volt. Hiába volt bélelt láda az ajtó mellett. Aztán felfedező és helyfoglaló Mózsi után becsullankodtak a többiek.S az ajtó mellletti ládában is láthatók, néha. Néha.
Azt azért elárulom, hogy Bársonnyal már odáig jutottunk, hogyha eszik, s kiállunk az ajtóba, nem mindig fut el. Kézben még sosem volt. Viszont már nem fut el. Két hónsapja élnek nálunk. Érdekes, ez a bent alvásban nem zavarja.
Lapozzunk. Kert. Vannak a véletlen felfedezéseim. Pl. amikor a napvirágok miatt a nyáriorgona mellett jól betrágyáztam a homokot, mert amikor beástunk az volt ott. Minek használt ez a trágya? A nyári orgonának! Ilyen dús még sosem volt. A locsolás. Mivel vödörből, locsolókannából öntözök, volt egy fontossági sorrend. A bíborkasok kimaradtak, tartották is magukat, csak a tavalyi szép, dús virágzat lett oda. Valami hírlevélből derült ki: az öntözés hiánya. Egy újszülőttnek vagy új "kertésznek"....
S ezek ürügyén kérdeznék: Nálatok sincsenek pillangók? Nálunk a kis fehér, káposztalepéken túl, ha két-három pávaszemest, s korábban szendert láttunk. Kész, ennyi volt. Se fajták, se létszám.
Viszont a süni minden este fél tíz körül megérkezik a száraz!!! macskaeledelre. Már családtagnak számít.
S befejezésként egy nekem kellemetlen. Az utolsó (2.) gyümölcsfánk, ami évek óta termett valami ok miatt kiszáradt, ágain sok körtével, amik már nem értek be. Ezen volt a madárodú. Fogtam magam, leszedtem, s nyitottam ki, hogy nincs-e lakó benne? Hát volt, csak éppen nem olyan, mint akire számítottam. Mint a fúriák, rontottak ki belőle a darazsak, s estek neki a karomnak, kezemnek. Senkinek nem kívánom, ledobtam, elrohantam, s kentem be magam levendulaolajjal. Van, ami után még mindig hatalmas vörös folt van a karomon. Így jártam.
