hogy szerettem volna a konyhába tányérokat az üres falra. S az úgy is volt, hogy a konyhaszekrény frontja fa. Tölgy. Szerettem volna átfesteni, de sehogy sem vitt rá a lélek. Divat, nem divat, nem érdekel, ez így szép. Sarok beépített része is volt a konyhabútornak, az elődünk elvitte. Ezen nagyon törtem a fejem, mit tegyek? Nyitott polc? Sarokpolc? Most úgy néz ki egy polcot csináltatunk a szembe falra, ablak mellé a tűzhellyel átellenben, A sarokba, alul szakácskönyveknek, terítéskellékeknek, fölé kerül majd a mikró. Az fölé mi kerül? Majd adja a helyzet.
Egy blogban akadtam rá, csak mentettem a fotót. Ha véletlenül olvasna a tulajdonosa, nagy köszönet az ötletért.
Azt nem írtam, hogy a konyha két méter széles, s kb. 3 méter hosszú, sok lehetőség nincs. A nagy felületű üres fal még mindig megvan. Gondolkodtam ládákban is:
S nézegetem a kis konyhákról szóló blogbejegyzéseket, ötletekért. S közben vadászni kezdtem tányérokra az üres hely betöltésére. Íme az eddigi eredmény.
S valószínű vagy veszünk ládákat, ha IKEA felé járunk, vagy hasonló polc kerül még valahogy a falra (elképzelések vannak), s közéjük a tányérok, mert ezeket nagyon megszerettem. Már parkettán összeraktam, látom a hiányzó helyet, amit még szereznem kell. (Ez a szerzés, sajnos nagy vadászattá lett. Azzá lett. Azzá...) A szecessziósnak akadnának társai, csak az a fránya pénz.
Hogy nem csak én vagyok kincsvadász, s hasonló érzések kavarognak bennünk, íme egy blogbejegyzés.
(S valamikor még szomszédok is voltunk...) S a kommentekhez: hozzám is került antikvár könyvesboltból dedikált könyv. Szívbéli szerző szívbéli olvasónak írta.) S ha már ezen a blogon járok, amúgy is akartam ajánlani Murakami Haruki japán szerzőt. Itt értő szerző ír róla, én csak rajongó olvasója vagyok, de NAGY rajongója.
