"Az értelem félelem nélkülivé teszi az embert.

Viszont az érzelmek remekül ölnek." Olvassátok el, igaza van az ajánlásnak, egy új Ulickaja.

Mégis

egy gondolat, egy könyv mára.

Egy gondolat:

"Ha nem vagyunk nyitottak, és nem fogadjuk el, amit nem ismerünk, akkor valóban nincs remény." Rachel Joyce

és a könyv:



"Harold Fry nemrégiben vonult nyugdíjba, napjai szinte egyformán telnek, egészen addig, míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, Queenie Hennessytől. A nőtől, akit 20 éve nem látott, és aki most a halálos ágyából írt neki. A férfi gyors választ fogalmaz, majd a levéllel elindul a sarki postaládához, amivel kezdetét veszi egy valószínűtlen utazás. Harold Fry elhatározza, hogy majd kilencszáz kilométert gyalogol Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig, mert hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, Queenie Hennessy élni fog. Vitorláscipőben és könnyű kabátban vág neki a tájnak és a sürgető küldetésnek. Útközben varázslatos figurákkal találkozik, akik felszabadítják régóta szunnyadó lelkét és benne a reményt. Megrohanják az emlékek: ahogyan először táncolt feleségével, Maureennal, az esküvőjük, az apaság öröme, és miközben emlékezik, lassan megbékül a veszteségekkel, a mulasztásokkal is.
forrás

Amiért ajánlom így Advent második vasárnapján:

A könyv szól a szeretetről, a megbocsátásról, a megbékélésről, az újrakezdésről. (S rólunk, gyarló emberekről, akik egy ügyet nagyon tönkre tehetünk. Ebben kicsit tükre is korunknak. Viszont a főhős tud ezekkel szakítani, s folytatni a maga útját. S tejesíti, amiért elindult.)

"Minden történetnek zenéje van.

Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert  a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika."
Alessandro Baricco

Vannak könyvek, melynek egyes mondatai megfognak, s fogva tartanak. Ezek is.

A múltkoriban néztem meg a Selyem c. filmet, megkerestem az alapjául szolgáló könyvet. Sosem jó a filmet, s könyvet egy időben olvasni, megnézni. (Hétvégén éppen a Napsütötte Toszcana c. filmen andalogtam el. Szeretem az alapkönyvet, többször elolvastam, ötletet adott a filmhez, amúgy sok közük nincs egymáshoz, profi amerikai-olasz romantikus film. Viszont egy hideg délutánon elszórakoztatott.) Így jártam.