A fotók régiek, amennyiben háromhetes fotó régi. Akkor az erdő ezt a vadvirágos ill. virágzó formáját mutatta.
Ma reggelre remélem már megvolt az ügyeletes mai eső, olyan nedves a föld még kapát sem lehet belevágni. Mondjuk átültetéshez viszont puha. A csigák pedig özönlenek. Igaz vettünk csigaölő szert, mint kiderült nem az igazi, de ez volt. Hiába, mindennek előzetesen utána kellene nézni. Viszont a több helyre kiszórt egynyári magoknak nyoma sincs, pontosabban ezt-azt láttam kikelni, nyoma sincs.
Valószínű újabb veszteségünk van: Bársony. Jó hete nincs meg, de holttest sincs. Kerestem, nem akadtam nyomára. Nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívemhez nőtt. Más egyéniség volt mint (a máig szívfájdalommal emlegetett ) Mózsi, mégis az emberrel élt, velünk volt, köztünk volt. Öregasszonyka azóta rám tapadt, nincs társa. Előttem tekeri Mózsiéhoz hasonló csámpás hátsóját, csavargatja farkát, s jön elém, hozzám.
Nem tudom bízhatunk-e a megjelenésében? Csak legalább tudna az ember biztosat. Ha jó, ha rossz.
Tegnap olvastam a neten tízezrével mennek a fiatalok külföldre dolgozni. Írhatnék erre valamit, aki nem vak látja úgyis. Az enyém is indul...
A fotók közt többször szerepel a gólyaorr, egyszerűen beleszerettem.
