Út közben egy vasi vendéglőben álltunk meg, ebédelni. S mert alföldi unokáim imádják a dödöllét, azt kértünk. Utolsó, vasi, Őriszentpéteren a Hársfa fogadó és étterembeni dödölle élményünk fantasztikus volt, mindent vitt. Maga volt a dödölle csoda!
Most csalódtunk, de hatalmasat. Már a megjelenése más volt, a telföl rádíszítve, de csak jelképesen, s valami pirított szalonnával megszórva. Viszont a belseje nyers volt,nem sült át. Éhesek voltunk, morogva megettük. S szomorúan jöttünk el. Másik fiam mondta miért nem küldtük vissza? Ha úton vagy, sietsz erre már nincs idő. Csak az a csalódás, az a csalódás.
A fenti sem eredeti recept. A Nők Lapjában tették közzé. Úgy járunk a dödöllével is mint a halászlével, rá kell kérdezni milyent is készítenek? Aztán volt olyan étterem ahol a pincér már mondta, hogy a szomszéd asztalnál is rákérdeztek, nem csak mi. Ezek szerint másnak is volt rossz halászlé tapasztalata. Pedig egy vendéglő a vendégért van, nem csak kinyomunk neki valamilyen maradék vagy félig kész ételt .
Pedig egy igazi dödölle eszméletlenül finom: magában, tejföllel, köretként némi szarvas pörkölttel, belecsavarva ez és az.
S nagyon, de nagyon el is lehet rontani.
Én így csinálom, vagy inkább felénk így készül?
