Beszélgetek a barátnőmmel, meséli az onkológiai osztály állapotát. Egy zuhanyzó, 2 wc az osztálynak, ami időnként úgy bedugul, hogy lezárják. (Amúgy ilyen helyzet a neurológián evolt, emlékszem 1986-ban. Rég volt az is.) Az ablakok tokja éppen hogy nem esik ki. Ezt már a múltkor is mesélte valaki, aki ott látogatott beteget. Elgondolkodtató. A beteg mindig kiszolgáltatott, ezek a betegek tán még jobban a kezelések mellékhatásai miatt. Ilyen körülmények közt gyógyítani őket?! Érdekes, erről nem szól a rádió félóránként. Amúgy a kórház nevében szerepel a Szent szó...
Kint jártam a kertben. Esett tegnap, akkor , azután eredt el, hogy kiteregettem, hogy majd a délutáni esőre már megszáradjon. Ez délelőtt volt. Fűtünk mindenhol, de nem eleget, nedvesek a ruhák, mindenhol, mert tele van velük szoba, fürdő. Nehezen száradnak, azaz már mejdnem, de a majdnem még ott van mindig.
Viszont a kert lélegzik, földön a sok diólevéllel. Itthon van kőnehéz Cirnyó úrfi, de tiszta izom. Verekedés is van, Bársonyt pofozgatja, nem állja. Pedig már elmehetünk mellette, ha eszik, nem rohan el és ki. Várjuk a napsütést, hátha hoz meleget, száradást.
