Állok a busznál

rám köszön egy hölgy. Valamelyik konyhán dolgozott, ahogy szavaiból kivettem, ahol ebédelni szoktunk. Mesél a műtéteiről. Az altatóorvos megkérdezte tőle- meséli- Nem fél? Mondta: Nem. Pedig itt egymást agyonijesztgetik a nők. Ő akkor sem, meg kell történnie, a többit hozza magával.

Elgondolkodtam. Második nagy műtétemnél az altatóorvos, látván, hogy mennyire félek, elaltatott. (Minket nem lehet, nem szokás altatni, a betegség miatt.) Most, majd gerincben érzéstelenítenek. Félek. Lehet, nem is a műtéttől, a kiszolgáltatottságtól. Félek? Én félek. Elgondolkodtam, ismét. Ennyire gyáva vagyok? Gyávaság vagy bátorság, erő és akarat kérdése? Vagy, egyszerűen ilyenek vagyunk, mások.