Ma reggel ahogy kijöttem a szobából egyszerűen megfojtott az amit láttam. A kert, úgy ahogy a jégeső szétszaggatta, takarítani kellene, tele meztelen csigával. Lehet, hogy irtó szert kellene vásárolni, de az állatvilág miatt nem akartam. Nem elég, hogy a vihar széttépte a nyári orgonát, ott lakmároztak rajta, többen...
Az épületről nem beszélnék, nem voltunk tegnap itthon, stb. S akkor neki állok fotókat rendezgetni, s feltölteni. S rájöttem a szétdurranó fejemnek ez kellett, az erdő, a napfény, a virágok, a "rodik". Abban a csodában volt részünk látogatásunkkor a Jeli Arborétumban, hogy eső után voltunk, s még a cseppek ott voltak a virágokon. Nem csak a rhododendronok szépsége, engem a tálalás, az erdő -ami még jobbára bontakozott- is megfogott. Amúgy is az erdő a SZERELMEM.
Most ennyit, majd folytatom, vár a ganézás. Bocs, de ennél hangulatfestőbb szót erre nem tudok. .
