Zsebivel

A mai napra szabadságoltam magam. Látván, hogy fiam egyedül is boldogul, meg úgy látom nagyon elfekszik, hát kapkodja egy kicsit magát! Szerintem nagyon elfekszik. Indoka mindig van. Nekem akkor sem tetszik, mozognia kellene. (Bár azt mondják erre a baráti körből, eddig se kapkodta magát, az internet teljesen lekötötte. Azért én láttam az ősz óta  többet mozgott. Lassan az idő is engedné a kimenetelt.)

Szóval reggel irány a ház és a maradék állatunk: Zsebi. Etettem, simogattam, neki ez kell, törődni vele. Mellényben voltam  a kertben, alatta két pulóver, még nem is a legvastagabbak. Az a baj csak, hogy nagyon nedves a talaj. Viszont az utoljára látott jégpáncélnak nyoma sincs!

Ebéd után sétálni indultunk volna. Mire összeszedtem magam, eleredt az eső. Nem baj, kutattam egy kicsit diéta és étkezés ügyben. Ő pedig tényleg boldogult otthon, egyedül. (Csak melegítenie kellett.)

Lassan elindulok hazafelé, az eső szakad, de valószínű ez így is marad, nincs mire és miért várnom. Viszont kellett a lelkemnek ez a pár óra, itt mindig feltöltődöm, kikapcsolódom, lesimulok. Pedig csak egy ház. Csak egy ház?